Németh Sándor felszólalt az Orbánnal szembeni hangnem ellen

2019. május 21. 22:28

A Hit Gyülekezetének vezetőjét „kiakasztotta” a Sargentini-jelentés.

2019. május 21. 22:28

A közelgő EP-választások kapcsán Pócza István beszélgetett Németh Sándorral a Kossuth Rádió Este című műsorában hétfőn – írja a Magyar Nemzet.

A Hit Gyülekezetének vezetője szerint fontos, hogy az emberek részt vegyenek a közelgő választáson és a nemzeti szuverenitás mellett tegyék le a voksukat. Elmondta, hogy magát az euroszkeptikusok táborába sorolja, ugyanis attól tart, hogy Németország és Franciaország birodalommá szeretné szervezni Európát. Szerinte a németek az európai identitásba menekülnek a náci múltjuk elől, de ez nem minden európai nemzetre igaz. 

Hozzátette, hogy míg Németország szekularizálódik, addig az iszlám egyre erősebben jelen van az országban: tolonganak a fiatalok az iszlám központok előtt. A templomok üresen konganak, így nem csoda, hogy a kereszténydemokrata pártok a balliberálisokhoz alkalmazkodnak, ezért állhat elő az a helyzet, hogy a német keresztény jobboldal elfogadhatónak tartja például a melegházasságot – emelte ki.

A Sargentini-jelentés kapcsán azt mondta: „kiakadtam, hogy hogy van ez, micsoda strukturális zavar van itt, hogy elkezdik a magyar választópolgárok többsége által megválasztott vezetőt kiosztani ott, keresztvizet levenni róla, és olyan hangnemet engednek meg, amely minden jóérzésű magyar embert sérthet”.

A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg.

Összesen 152 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2019. május 23. 12:28
Nem csoda hogy a hitgyülis "próféta" Orbánt támogatja, hiszen a Fidesz szekta az ő mintájukat követi, és mostanra a cionizmus lelkes híveként közös platformra is kerültek.
Agnieszka
2019. május 22. 12:07
Németh Sándor a semmiből létrehozott egy tudomásom szerint még mindig virágzó protestáns kisegyházat. Nem tudok arról, h. pl. a hivatás hiánnyal küzködő katolikusoknál virágzás lenne a helyzet, az evangélikusoknál sem igazán látható, h. nagyon tele lennének a templomok és a hosszú vallásellenes idők után az emberek tömegesen találnának vissza őseik hitéhez, noha, mint látható, igény lenne a spirituálisra. Az ATV minden jobbos számára szálka. A HIT Gyülekezete léte élő kritikája a hazai történelmi vallások vezetői gyengeségének.
antioxi
2019. május 22. 11:06
Mindazon által Németh a tv-jében óriási teret adott/ad a Sargentini jelentés méltatásának - ami egy nagy rakás szemétség. Hogy van ez, Sanyi bácsi?!
Vadakat terelő juhász
2019. május 22. 10:57
Pénz beszél, kutyaszar táncol. "A Fidesz által sokáig üldözött Hit Gyülekezete 10 évig finanszírozta az egyetlen balos tévécsatornát, az ATV-t. 2010 után mégis rengeteg kormányzati pénz jelent meg a felekezet környékén. És egyre több. A gyülekezet és az ATV átvette a kormány migránsozását, a TV2-ből töltötték fel az állományt, és egyre sűrűbben fordul elő, hogy felülről beleszólnak a szerkesztői munkába. A folyamat ma ott tart, hogy az egyházat egykor üldöző Semjén Zsolt tart teológiai előadásokat az egyház akadémiáján. "FRIDERIKUSZRÓL ELHITTÜK, HOGY ANYAGI VITA MIATT LÉPETT LE, BÁNÓVAL ÖSSZEVESZTEK, OLGÁT NEM TUDTÁK MEGTARTANI. AZTÁN MEGJELENT HAJDÚ PÉTER MINT KISFŐNÖK: MÉSZÁROS ANTÓNIA HELYÉRE HOZTA DEMCSÁKOT ÉS A TÖBBI TV2-S FIGURÁT. ÉRTEM ÉN, HOGY BULVÁRTÉVÉT CSINÁLNAK BELŐLÜNK A FIDESZNEK, DE LEGALÁBB SZÓLHATTAK VOLNA.” Az ATV egyik munkatársától származik a fenti idézet, aki szerint a tévé vezetősége másfél év alatt lebontotta a csatorna 15 évig építgetett közéleti portfólióját ."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!