Veres Mihály szerint digitalizálni kell az állami szolgáltatásokat. A digitális gazdaság átláthatóságot nyújt, hozzájárul a gazdaság fehéredéséhez. A digitális gazdaság az NM Zrt.-nek a készpénzmentes gazdaságot jelenti – mondta. A felhő alapú infrastruktúra biztosítja a szolgáltatók integrációját, a fogyasztóknak pedig szabad választást tesz lehetővé a komplex, nyílt viszonteladói platform – mondta.
Nincs pluszköltség, csak jutalékmegosztás
Kiemelte: a felhasználóknak a rendszerben nincs plusz díja, a viszonteladókkal jutalékmegosztást biztosít. Veres Mihály szerint a hagyományos készpénzes fizetési csatornáknál olcsóbbnak kell lennie az elektronikus termékeknek, ehhez a Zrt. jelentősen hozzá tud majd járulni. Magyarországon emelkedik ugyan az elektronikus fizetések részaránya, de a pénzforgalom 80 százaléka még készpénzben zajlik – mondta, ezen szerinte változtatni kell. Jelentős ezen belül ugyanis az állami kedvezmények és szociális juttatások aránya.
Példaként említette, hogy 2-3 éven belül akár az iskolakezdési támogatást is mobilfizetéssel lehetne igénybe venni. Elérhetné az elektronikus fizetések aránya az 50 százalékot a pénzforgalomban, ha a szociális transzfereket az állam az elektronikus tér irányába tereli – vélekedett. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. 4. alkalommal rendezi meg a Mobilfizetési Szimpóziumot május 21-22.között.
(MTI)