Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

Új laptopokat kaptak a Ráday kollégistái

2019. március 25. 17:46

Három volt lakója gyújtotta fel a kollégiumot.

2019. március 25. 17:46

Közel húszmillió forint értékben kaptak új notebookokat a januárban kiégett Ráday utcai református kollégium diákjai. A 157 számítógépet Vertán György, a felajánló Tigra Kft. ügyvezető igazgatója adta át hétfő délután Budapesten, a kollégium udvarán Bogárdi Szabó Istvánnak, a kollégiumot fenntartó Dunamelléki református Egyházkerület püspökének és a diákoknak. 

Vertán György elmondta: a cég vezetői megrendültek a januári kollégiumtűz hírét hallva, és szerettek volna segítséget nyújtani a diákoknak az élet és tanulmányaik folytatásához. „Mivel informatikai cég vagyunk, kézenfekvő volt, hogy notebookokat adjunk ajándékba” – fogalmazott. Felidézte: megkeresték a HP magyarországi képviseletét, a cég pedig örömmel vett részt a segítségnyújtásban, sőt, az adomány költségének egyharmadát is átvállalta.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Bogárdi Szabó István az adományt megköszönve arról beszélt, hogy noha nem mindegyik diák számítógépe semmisült meg a januári tűzben, a Tigra Kft. vezetősége mégis úgy döntött, hogy valamennyi kollégista diák kap egy új számítógépet. Kitért arra: ma egy laptop nemcsak a munkához, a tanuláshoz, hanem a kapcsolattartáshoz és az élet szinte minden területéhez elengedhetetlen eszköz. Éppen ezért nagy segítség az ajándék, és meglátása szerint a „diákok már alig várják, hogy megírhassák szemináriumi dolgozataikat” – tette hozzá a református püspök.

A Károli Gáspár református Egyetem Ráday utcai kollégiumát január közepén gyújtotta fel három fiatalkorú. A tűzben egy ember életét vesztette, az épület pedig használhatatlanná vált.

(MTI)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nix.
2019. március 26. 10:14
10:14
Válasz erre
0
1
nix.
2019. március 26. 06:36
2019 03 26 6:35
Válasz erre
0
1
Edvind Johnsson 4.0
2019. március 25. 21:37
Már megint megy a szerecsenmosdatás. Tudjuk jól, hogy kiket kell érteni fiatalkorú elkövetők alatt.
Válasz erre
6
1
Gregorius
2019. március 25. 21:26
Három fiatalkoruról volt szó, nem volt kellegistákról, ezt honnan szedték?
Válasz erre
6
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!