„1918 szomorú őszén egy kemény katonanép kezéből kihullott a fegyver”, „a bakák megcsömörlöttek a sok öldökléstől”, ám egy „maroknyi székely megmozdult a délkeleti végeken”. Újra megjelent a Székely Hadosztály története c. hadtörténeti mű.
Gottfried Barna nyíregyházi és Nagy Szabolcs veszprémi történész-levéltáros 2011-ben már kiadták írásukat a Székely Hadosztály történetéről, most pedig újabb, javított kiadással örvendeztették meg a történész szakmát, illetve a történelem iránt érdeklődő olvasókat.
Mint Illésfalvi Péter hadtörténész bevezetőjében mondja, „1918 szomorú őszén egy kemény katonanép kezéből kihullott a fegyver”, „a bakák megcsömörlöttek a sok öldökléstől”, ám egy „maroknyi székely megmozdult a délkeleti végeken”.
Ők voltak a híressé vált Székely Hadosztály: elszánt emberek, lelkes tisztek vezetése alatt, akik
Nagy Szabolcs első tanulmányában megállapítja, hogy „a Székely Hadosztály működése csupán egy lépcsőfoka volt egy hosszú, és a magyarság szempontjából rendkívül szomorú folyamatnak”. Itt a dualista állam háborús veresége következtében történt szétesése után megindult eseménysorozatra utal, mely során a majdani utódállamok „ilyen-olyan indokok alapján . . . minél nagyobb szeletét hasították ki nemzeteik számára” a magyar államnak. A szétesést megelőző évtizedekben a magyar politikának nem sikerült nagy tömegekben az erdélyi románság lojalitását elnyerni.
A szerző idézi Márton Áron püspök – nem mellesleg a Székely Hadosztály egykori tisztjének – beszédét, mely szerint „Erdélyt nem a román hadsereg és nem az Antant, hanem a termékeny román anyák vették el és a meddő magyar anyák vesztették el. A döntő nem a győzelmek sora, hanem a népesedési statisztika volt”. Bármilyen kiváló érv is ez a demográfiai fordulat mellett, a könyv jelentős részében a Székely Hadosztály létrejöttének katonai vonatkozásait tárgyalja.
A Székely hadosztály Szatmárnémetiben, 1919. március 2-án
Az 1918 decemberében felállította Székely Hadosztályról Gottfried megállapítja Hadseregszervezés és a Székely Hadosztály című tanulmányában, hogy annak tagjai többségében fiatal férfiak voltak, akik magukra önkéntesként tekintettek, s akiknek önkéntes mivoltát ezért a történész elfogadhatja. A Kolozsváron szerveződő alakulat nevében a kezdetektől fogva ott volt a „székely” szó. A hadosztály szervezete viszont zavaros volt, erre korabeli parancsok szövegei is utalnak. Az önkéntesek mozgósítása alulról jövő kezdeményezés volt, mely nem is járhatott volna sikerrel, ha a Károlyi-kormány nem támogatja azt (elsősorban Bartha Albert és Festetics Sándor miniszterek, illetve Friedrich István államtitkár).
Érdekesség, hogy mikor a Hadosztály tagjai Szatmárnémetiben, 1919. február elsején esküt tettek (nyitóképen a szatmárnémeti esemény, Károlyi Mihállyal), az avatáson „zászlóanyának” állt Károlyi Mihályné is. Ő maga vörös kihajtással ékesített ruhában érkezett, az avatáson vörös zászló is lobogott.
„Ha nem sikerül barátságos úton, az igazság fegyvereivel országunk területi épségének lehetőséges megvédése, akkor nem lesz ezen országban egyelten magyar ember, aki fegyvert ne fogjon, hogy visszaszerezzük, amit tőlünk jogtalanul elvettek”. Ekkor azonban már a Hadosztály leszerelése mellett érvelt a katonatanács kommunista elnöke, Pogány József.
Annak ellenére, hogy a kommunisták már a Tanácsköztársaság hatalomra jutása előtt agitáltak a Hadosztály ellenforradalmivá minősítése mellett, egyes székely katonák szolgáltak a Vörös Hadseregben. Lukács György kommunista filozófus például 1951-ben közbenjárt Verbőczy Kálmánért, mondván, a Tanácsköztársaság alatt őalatta szolgált a vörös seregben, és ezalatt „megbízhatóan, kötelességtudóan” és „bátran” viselkedett. Zászlóalja még a Tanácsköztársaság alatt is harcolt, Gottfried szerint csakis azért, hogy védje Erdély integritását.
Nagy és Gottfried könyve érdekfeszítő olvasmány a kavargó 1919-es év történte iránt érdeklődő olvasók számára, legyenek akár jobboldaliak, akár baloldaliak. Mind a két oldal találhat az adott közeg történelmi mítoszaiba nem illő tényeket: Erdély elvesztésének jelentősége az ország életében vagy a vörösök között küzdő székelyek olyan dolgok, amikről mind a két oldalnak érdemes tudnia. A munka alapos kutatásra épül, gazdagon jegyzetelt, olvasmányos és nem utolsó sorban igényes képanyaggal került második kiadásra.
*
Nagy Szabolcs, Gottfried Barna: A Székely Hadosztály története
(Fotók: Wikipedia)
A történelem megértéséhez meg kell fejtenünk a nagy kognitív átmenetek titkát; a társadalmak a tudásszerzés, a termelés és a hatalomgyakorlás hármas metszetében léteznek, a nagy változások előidézője pedig minden esetben a hitrendszerek átalakulása – vélte Ernest Gellner, a „filozófiai antropológia” mestere.
Talán sokan nem is tudják, de „a legnagyobb magyarnak”, Széchenyi Istvánnak és testvéreinek is köztünk élnek a leszármazottai, akik azt vallják, dúlhatnak itt harcok, háborúk, lehet itt bármilyen hatalom, ők csak azt nézik, hogy a nemzetet miként tudják megtartani és segíteni. Széchenyi Tímeával, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány megbízott elnökével beszélgettünk. Interjúnk.
Az érzékeink, az értelmünk tapogatózik, de nem talál semmit: a fölfoghatatlant nem lehet megérteni. Annak sem, aki benne van. De a borzalomnak is vannak fokozatai. Kovács Gergő írása.
Vance nem az ő büntetésük, ahogy Amerika sem az. Az ő büntetésük maga a valóság.
Rendhagyó, a szakkönyv és az ismeretterjesztő kiadvány határán billegő kiadvány jelent meg. A Szerelmi szabadságharc azonban nem Petőfiék szerelmét, hanem az azt körülölelő társadalmat mutatja be.
Berend Nóra, a cambridge-i egyetem kutatója szakmailag nehezen védhető kijelentéseket tett Szent Istvánról és a magyar történelemről. Történésszel eredtünk a megfejtések nyomába.
„Ezeknek az átutalásoknak végre véget kell vetni” – írta a német politikus.
Nagyszabású show kerekedett a történelmi bemutatóból. Az F1-autók idei dizájnját egyszerre mutatták be a csapatok Londonban, a világbajnokot kifütyülte a 25 ezres közönség.
