Ha március 20., akkor Halak Napja

2019. március 20. 06:56

Már három éve, hogy ezen a napon a magyar halat és annak fogyasztását népszerűsítik a szakmai szervezetek.

2019. március 20. 06:56

Közös közleményt adott a 2017 óta tartó Halak Napjával kapcsolatban több szakmai szervezet, így a Magyar Haltani Társaság, a Magyar Országos Horgász Szövetség, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, az Agrárminisztérium Halgazdálkodási Főosztálya és az Akvaristák Magyarországi Egyesülete.

Mint írják az MTI-hez eljuttatott írásban, 2019-ben március 20-án harmadik alkalommal rendezi meg a Halak Napja központi ünnepséget, melynek elsődleges célja a halak további népszerűsítése, mert megítélésünk szerint még ma sem mindig kapják meg a társadalomtól azt a figyelmet, amelyet jelentőségüknél fogva megérdemelnének.

Azt is közlik, terveik szerint ezen a napon, illetve e nap naptári környezetében valamennyi halakkal kapcsolatban álló, vagy azokkal akár csak érintőlegesen is foglalkozó szervezet a saját profiljának legjobban megfelelő módon hívhatja fel a figyelmet a halakra, azok megbecsülésére és a halakkal, az élőhelyekkel kapcsolatos általános és aktuális témák, feladatok jelentőségére.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vinetu
2019. március 20. 10:13
Megy a nagy kamu píár porhintés, miközben VÉRLÁZÍTÓ, hogy 2016 óta természetes vizeinkből való halak egyáltalán nem kerülhetnek kereskedelmi forgalomba. (Magyarán: az addig kiválóan szabályozott keretek közötti halászatot betiltották.) Azóta tehát kizárólag nagyüzemi halastavi/halgazdasági „termékek” kaphatók amik emberi fogyasztásra alkalmatlanok. Az már önmagában is világbotrány, hogy néhány haltenyésztéssel foglalkozó klán/maffia hogyan kerülhet állami törvények által biztosított monopol helyzetbe. Az igazán VÉRLÁZÍTÓ azonban mégiscsak az, hogy egy olyan országban, ahol elképesztő mennyiségben áll rendelkezésre természetes vízfelület (benne természetes létformájukat élő őshonos halainkkal) törvényileg tilos legyen ezekhez hozzájutni. A rosseb az egészbe!
kisgul
2019. március 20. 08:23
Mit csúfoskodtok azzal a 2 méreten aluli ponttyal?
kizökkentidő
2019. március 20. 07:32
A hal aránytalanul drága hazánkban. Feldolgozatlanul +1000Ft a ponty.
balbako_
2019. március 20. 07:16
Nincs is jobb egy jó halászlénél.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!