A Demokratikus Koalíció magyarázatot kér Orbán Viktor miniszterelnöktől arra, hogy hogyan kaphatott letelepedési engedélyt Magyarországon mintegy harmincezer külföldi állampolgár. Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a letelepedési kötvényekkel körülbelül húszezren érkeztek Magyarországra, a Direkt36 nevű portál pedig azt írja, hogy az elmúlt két évben a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) több mint 9 ezer embernek adott tartózkodási engedélyt „egyéb célból”.
Ahogy a letelepedési kötvényeseket, úgy ezeket az embereket sem ellenőrzik, vannak olyan betelepülők, akikről azt sem tudja a magyar állam, hogy milyen állampolgárságúak – állította a politikus, aki szerint a Fidesz egyetlen háború elől menekülő emberen sem volt hajlandó segíteni, miközben mintegy harmincezer embert „telepített be az országba ellenőrizetlenül”.