Október 15-ig pályázhatnak a kórházak a családbarát szülészetek kialakítását célzó pénzügyi támogatás első ütemére – jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Nagy Anikó elmondta, erre a célja összesen 7,9 milliárd forint állami forrás áll rendelkezésre, amelyből idén 3 milliárd forint, jövőre mintegy ötmilliárd a keretösszeg. Kiemelte, a pályázatra olyan intézmények jelentkezését várják, ahol szülészeti fekvőbeteg-szakellátást nyújtanak, rendelkeznek perinatális intenzív centrummal, és céljuk egy családbarát, családközpontú szülészet, valamint koraszülött ellátás kialakítása.
A fejlesztések során pályázni lehet a szülőszobák, gyermekágyas szobák és az ahhoz tartozó helyiségek, így mosdó, öltöző, zuhanyzó felújítására, alternatív szüléstámogató helyiség kialakítására és felszerelésére, a látogatásra alkalmas helyiségek családbaráttá alakítására, és egyéb korszerűsítésekre, például beltéri nyílászárók cseréjére, festésre, mázolásra, burkolatcserére. Az elnyert támogatásról november 10-ig értesítik az intézményeket, a vállalt beruházásokat 2020. június végéig kell befejezni.