Kitért arra is, hogy a kedvezményezettek körének bővítése miatt az előző tanévben már 627 ezer gyermek étkezhetett ingyenesen, vagy kedvezményesen a nyolc évvel korábbi 257 ezerrel szemben. A támogatottak körében a korábbi 156 ezerről 347 ezerre nőtt az iskolások száma – fűzte hozzá az államtitkár.
Fülöp Attila emlékeztetett, a gyermekétkeztetési támogatásokat rászorultsági alapon igényelhetik a családok, tanév közben az oktatási intézményektől, a szünetekben pedig jellemzően az önkormányzatoktól.
Az államtitkár tájékoztatása alapján a bölcsődékben és óvodákban ingyenes gyermekétkeztetésre jogosultak a tartósan beteg, vagy fogyatékos gyermekek és testvéreik, valamint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők, továbbá azok a gyermekek, akik olyan családban élnek, ahol az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg a kötelező legkisebb munkabér nettó összegének 130 százalékát, 119 301 forintot.