Száz éve született Ingmar Bergman

2018. július 09. 07:53

A svéd filmrendezőre vetítésekkel emlékezik az Uránia.

2018. július 09. 07:53

Ingmar Bergman Egy nyári éj mosolya című filmjével, valamint a róla szóló Bergman – A Year in a Life című dokumentumfilmmel emlékezik július 14-én, születésének századik évfordulóján a svéd filmrendezőre az Uránia Nemzeti Filmszínház.

Az ELF Pictures és az Uránia Nemzeti Filmszínház szervezésében az idei Cannes-i Filmfesztiválon bemutatott, Jane Magnusson rendező Bergman - A Year in a Life című munkáját premier előtt láthatja a közönség – közölte a mozi az MTI-vel. 

A dokumentumfilm Bergman sorsfordító évére, az 1957-es esztendőre koncentrál, hiszen akkor művészetében egy olyan intenzív időszak kezdődött, amelyben sorra születtek a filmművészet legnagyobb klasszikusai között számon tartott alkotásai: a Hetedik pecsét, A nap vége, a Szűzforrás, majd a trilógiának titulált Tükör által homályosan, az Úrvacsora és a Csend. A filmben hozzátartozók, munkatársak, kutatók, és a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó próbálja megfejteni ennek az évnek a titkát. 

A rendező ez előtt a korszak előtt, 1955-ben készítette az Egy nyári éj mosolya című vígjátékát, amely a július 14-i Bergman-est másik darabja lesz. Ez a film műfajában elüt a rendező munkásságát meghatározó alkotásoktól, ugyanakkor szellemesen bonyodalmas és szerethető mű, amely nem véletlenül hozott nemzetközi hírnevet a művésznek. 

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
péterx
2018. július 09. 21:11
Élete végén keserűen kellett tapasztalnia , hogy filmterveit a producerek nem támogatták , mert túl kevés pénzt hoztak volna , illetve szerintük ráfizetések lettek volna . Papíron maradtak álmai .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!