Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: a használtautó-piacon 2018-ban megdőlhet a tavalyi 686 ezres rekord. Várakozásaik szerint a belföldi átírások száma az év végére 760 ezer fölé is emelkedhet. A növekedési trendet csupán egy további jelentősebb forintgyengülés tudná érdemben befolyásolni, ami visszafogná a forgalomba kerülő új és használt autók mennyiségét - tette hozzá.
Frank György, a magyarországi értékesítési hálózattal rendelkező DasWeltAuto márkaigazgatója viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy az idén a dinamika ellenére a piaci növekedés lassult, hiszen 2017 első fél évében még 25,4 százalékkal gyarapodott a használt autók piaca. Előrejelzése szerint az év második felében valamivel visszafogottabb lendülettel emelkedhet tovább az adás-vételek száma. Az import esetében is csökkent az emelkedés mértéke, bizonyos hónapokban stagnált a behozatal – mutatott rá. A piaci viszonyok alapján a márkaigazgató úgy véli, túljutott a csúcsán a magyarországi használtautó-import, nem számít a növekedés dinamikájának erősödésére az év második felében.
A JóAutók.hu közleménye ismerteti az autómárkák népszerűségi sorrendjét is. A belföldi használtautó-piacon az első fél évben is az Opel vezeti az adásvételi listát 13,4 százalékos részesedésével. A második helyért a Suzuki és a Volkswagen versenyez, jelenleg a Suzuki hajszálnyival jobban áll 9,9 százalékos részesedésével, szemben a Volkswagen 9,8 százalékával. A Ford a 4. helyen áll 8,3 százalékkal, a Renault az 5. 6,3 százalékkal - ismerteti a JóAutók.hu.