Kitüntették az Orbánt védő francia nagykövetet

2018. július 06. 10:48

A Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki Éric Fournier francia nagykövetet.

2018. július 06. 10:48

A Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki Éric Fournier francia rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, az elismerést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át Budapesten pénteken. Az eseményen a magyar tárcavezető azt mondta, hogy a világ gyorsan változik, váratlan fejleményeket produkál. Példaként említette a gazdasági és a fizikai biztonság folyamatos átalakulását.

Éric Fournier olyan időszakban szolgált, amely talán a legintenzívebb volt a világpolitikában az elmúlt évtizedekben. Régi szövetségek bomlottak fel, újakat kötöttek, és reális azt várni, hogy az elkövetkezendő évek folyamatai sem lesznek kevésbé mélyek – jelentette ki Szijjártó Péter. A mai európai viták közepette szövetségesekre, barátokra van szükség, és Magyarországnak ilyen Éric Fournier – hangoztatta a tárcavezető.

A francia nagykövet hangsúlyozta: úgy írta le az országot, ahogy elkezdte megismerni, próbálta elmagyarázni a kormányának, hogy milyenek a magyarok, milyen a magyar valóság.

(MTI)

 

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Óbor Dezső
2018. július 07. 19:35
Gratulálok, ritka az ilyen becsületes tisztességes ember mint a nagykövet-úr, főleg ebben az aberrált wilkommen EU-ban!!
cselcsabi
2018. július 06. 15:32
Hommage a Mbappé et a Fournier!
OberEnnsinnen
2018. július 06. 15:05
Miért az idióta cím, az Orbánt védő francia nagykövetről? "Aki: úgy írta le az országot, ahogy elkezdte megismerni, próbálta elmagyarázni a kormányának, hogy milyenek a magyarok, milyen a magyar valóság." Nem mond semmiféle Orbánt.
antioxi
2018. július 06. 14:35
Franciaország budapesti nagykövetének a (soron kívüli) vissza rendelése a volt kommunista párti miniszter Marcron koporsójába vert nem az első szög.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!