Amerikai nagykövet: Washington figyelemmel kíséri a román-magyar viszony alakulását

2018. július 23. 18:33

Figyelemmel kíséri a román-magyar viszony alakulását az Egyesült Államok – jelentette ki Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete hétfőn Csíkszerdában.

2018. július 23. 18:33

Az Egyesült Államok figyelemmel kíséri a román-magyar viszony alakulását – jelentette ki Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete hétfőn Csíkszerdában.

A diplomata látogatást tett a székelyföldi Hargita megyében, ahol Borboly Csaba megyei önkormányzati elnökkel, Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével és Jean-Adrian Andrei prefektussal találkozott. A megbeszélések zárt ajtók mögött zajlottak.

Az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint a nagykövet elmondta, hogy próbál derűlátó lenni és reményét fejezte ki, hogy valamennyi kisebbség tiszteletnek örvend Romániában. A diplomata felidézte, hogy immár harmadszor látogatott Hargita megyébe, miután 2016 szeptemberében és tavaly télen is felkereste a magyarok által 85 százalékban lakott székelyföldi megyét.

A Hargita megyei tanácsnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a találkozón áttekintették a romániai magyar kisebbség és az oktatás helyzetét, valamint az anyanyelvhasználatot az igazságszolgáltatásban. Borboly Csaba elmondta, hogy Hargita megyében hiányoznak a nagy infrastrukturális beruházások, a helyiek pedig szeretnének autonómiát kapni és bővíttetnék a helyi önkormányzatok döntési jogkörét.

A nagykövet elfogadta Borboly újabb meghívását és kilátásba helyezte, hogy a következő hónapokban ismét felkeresi Hargita megyét.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rajgy
2018. július 24. 04:04
Ugyan már! Hitler, Brüsszel és az USA is kihasználta a versenyhelyzetet.
A teremburáját
2018. július 23. 21:02
Klemm havonta kéreti raportra a román vezetőket! Ideje lenne a magyar kérdést is tisztáznia velük!
scriba
2018. július 23. 20:13
Ez azt jelenti, hogy az USA nem szeretné, ha mindenféle légből kapott kissebbségi jogokra hivatkozva destabilizálnák legkedvesebb k-európai gyarma... ööö szövetségesét.
írmag
2018. július 23. 19:41
Javaslat: a trianoni békediktátumtól kell a viszony kialakítására a figyelmet koncentrálni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!