Az „alt-right” Budapesten

„Sokan tanulnak Steve Bannon mondókáiból Nyugat-Európában a jobboldalon, de eszük ágában se lenne kormányintézménybe hivatalosan meghívni, meghagyják botrányhősnek, akit csak amott a távoli határvidéken hívnak meg a jó modorra ügyet se vető barbárok. A modern »reakció« ősalakját, Joseph de Maistre-t is csak a cári udvarban fogadták annak idején, bár olvasni Párizsban is olvasták.

Annak, hogy a Guardian, a Volkskrant, a New York Times, az NRC Handelsblad, az ARD – no meg a magyarországi »ballib« médiák, köztük pl. a HVG – tudósítóit kitiltják (értelmetlenül) Steve Bannon sztárföllépéséről, nyilván Nyugaton is sokan örülnek, akik »a liberális kontraelitet« (meg a sajtópluralizmust és a sajtószabadságot) utálják. De maguk odahaza nem nagyon tennének ilyesmit, ezt meghagyják azoknak, akik elég tájékozatlanok hozzá, hogy primitív durvaságukat ország-világ elé tárják, akár van belőle hasznuk, akár nincs. Nyilván örülnek a sajtó megalázásának, de kacagnak is rajta. Provinc – mondta ilyenkor Árpi bácsi (néhai kedves nagybátyám).

Persze az is provinc, hogy a magyarhoni libsajtó az utóbbi hetekben közvetve tudomást szerzett Carl Schmitt (1888-1985), a nagy jogfilozófus létezéséről – aki régóta ihletője a jobboldal elméleti gondolkodásának, akivel baloldaliak is komolyan foglalkoztak, beleértve e sorok íróját –, s azonnal valamiféle erőszakfanatikus machiavellistának állították be, ami persze nem igaz. Szó sincs róla, hogy a radikális jobboldaltól ne lehetne tanulni. Steve Bannon azonban – holott nagyon tehetséges politikai munkás, rengeteg eredeti húzás és józanul cinikus fölismerés fűződik a nevéhez, meg különben is érdekes ember – nem eredeti gondolkodó (nem is tekinti magát annak), pl. az az ötlete, hogy összemossa a liberalizmust és a marxizmust, még a náciktól származik. (Mintha a világpiac szuverenitásának igenlése és a proletár internacionalizmus ugyanaz lenne. Sok olvasónk fog bólogatni, hogy hajjaj, bizony, mennyire azonos – régi jó hagyomány ez, régi jó fasiszta hagyomány.)

Én egyáltalán nem bánom, hogy Steve Bannon meg Milo Hogyishívják ellátogat Pestre, esetleg politikáról is szó esik majd evvel kapcsolatban. (Úgy értem, valódi politikáról – mert amit a budapesti sajtó politikának tekint, azaz személyi ügyeket a kormányban és a nevetséges ellenzéki pártok egyre kínosabb ostobaságait, azt komoly ember nem tekintheti annak.) A szélsőjobboldali kormánykörök nyíltan vállalják, hogy szélsőjobboldaliak. Ebben se látok semmi rosszat. Az, hogy e félreeső helyen csak szalonképtelen (non-recevable, ahol a recevable azt jelenti a francia szinonimaszótár szerint: acceptable, admissible, adoptable, valable, approuvable, szóval „akit nem lehet fogadni”, „elfogadhatatlan”) szélsőjobboldaliak vendégfölléptére lehet számítani, nem meglepő, hiszen a magyar kormányt azok, akik Nyugaton dicsérik, csak eszköznek használják és lenézik. Ami nem szép tőlük.

Ha tetszik ez nekünk, ha nem – nekem nem tetszik – , a magyarországi társadalom önvédelmét ma csak azok az emberi jogi szervezetek (NGO-k) szolgálják (Társaság a Szabadságjogokért, Magyar Helsinki Bizottság, Amnesty International, Transparency International, Greenpeace, Energiaklub, NaNe, Patent, A Város Mindenkié, Menedék, Migration Aid, MigSzol stb.), amelyeket magyar törvény rendel majd jogaikban korlátozni. Az abszolút hatalom birtokosai magukat lázadónak tekintik – »Mi vagyunk Soros ellenzéke«, hirdeti naponta a 888.hu –, mert szemben nyugati partnereikkel, ők csakugyan nem az establishment. Nem sejtik, hogy nem is lehetnek, mert itt establishment nincs, establishment utoljára az egyetlen konzervatív magyar polgári társadalomban, azaz a Kádár-rendszerben volt. Hatalmuk lehet, tekintélyük soha.”