Szerdán a Fonóban kezdődik, majd csütörtöktől vasárnapig a Várkert Bazár szabadtéri színpadát lakja be a 9. Budapest Folk Fest, a Fonó nép- és világzenei fesztiválja. A programsorozat bemutatja az autentikus népzene és néptánc kiemelt előadóit és hagyományőrző mestereit éppúgy, mint a világzene idei legizgalmasabb produkcióinak egy szubjektív válogatását.
Melegföldvár és Búza zenéje és táncai lesznek a szerda esti Fonó-béli este középpontjában az Eszterlánc zenekarral, majd a táncházban kalotaszegi hagyományőrző falusi mesterekkel. A fesztivál két külföldi vendége a Várkert színpadán idén a francia Sergent Garcia és a török Cigdem Aslan lesz, fellép Lajkó Félix a lengyel VOLOSIval, koncertet ad a Góbé Porteleki Lászlóval, Dresch Mihály két kvartettjével lép fel, színpadra áll a Fitos Dezső Társulat, a Corvinus Néptáncegyüttes, és a nyárádszeredai Bekecs Táncegyüttes. Megvalósul a Pompás Kalotaszeg című produkció, amelyben kiemelt népzenész és táncos egyéniségek lépnek fel együtt. Minden este folkkocsma várja az érdeklődőket a Várkert Bazár borteraszán. Vasárnap ingyenes családi nappal várják szervezők a családokat a Várkert bazárban: Szalóki Ági, Novák Péter, Az Újbudai Babszem Táncgyüttes, a Heveder zenekar és Eötvös Rémusz, a BaHorKa és a Gatyamadzag zenekar szórakoztatja majd a kicsiket és a nagyobbakat.