Erős vidék erős vidéki iskolákkal és elhivatott, megbecsült pedagógusokkal lehetséges – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások új minisztere a sárvári Tinódi Sebestyén Gimnázium és az Öregdiákok Baráti Köre hagyományos érettségi találkozóján, ahol a tárcavezető az Öregdiákok Baráti Köre elnökeként vett részt.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közleménye szerint a találkozón a miniszter elmondta, a nemzeti kormány azért is kapott olyan erős felhatalmazást és bizalmat az áprilisi választáson, mert a magyar emberek is látják, hogy nemzetben, nemzedékekben, fővárosban és vidékben is gondolkodik. Az új kormány célja, hogy a gyermekes családok és a gyermekeket tanító pedagógusok még inkább érezzék a megbecsülést, a támogatást – fejtette ki a miniszter. Kásler Miklós felidézte, mióta nemzeti kormányzás van Magyarországon, az állam átvállalta az iskolafenntartás terhét a településektől, ezzel biztonságosabbá, kiszámíthatóbbá tette az iskolák működését és a pedagógusok életét is.