Az erdőgazdálkodási együttműködésről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy a kolumbiai háborúban hatalmas erdőterületek pusztultak el, és részben ezért is újratelepítésre van szükség. A kolumbiai erdők a Föld tüdejének a részei, ezért nem csak az ott élők, hanem a magyarok, az európaiak érdeke is hogy ezeket a területeket megóvják – hangoztatta. Emlékeztetett arra, hogy Kolumbia a leginkább kitett Dél-Amerikában a klímaváltozás hatásainak. Az elmúlt években átélte a sok, a kevés és a szennyezett víz drámáját, áradásokat, aszályokat és azt, hogy több millió hordónyi olaj ömlött a természetes vizekbe. A magyar államfő a kulturális együttműködés bővítésének a lehetőségéről szólva megjegyezte: Kolumbia – mások mellett – olyan nagy íróval is büszkélkedhet, mint az irodalmi Nobel-díjas Gabriel García Márquez.
Juan Manuel Santos megköszönte, hogy Magyarország, részben az Európai Unión keresztül, jelen volt a kolumbiai békefolyamatban. Köszönetet mondott azért is, mert Magyarország támogatást nyújtott ahhoz, hogy Kolumbiát felvegyék az OECD-országok közé. Szerinte a vízgazdálkodás olyan terület, amelyet a két ország kölcsönös haszonnal aknázhat ki. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a klímaváltozás következtében mindenki arra kényszerül, hogy jobban vigyázzon a vizeire, szigorúbb védje vizeit. Az együttműködés legjobb módjának mondta, hogy diákokat küldjenek Magyarországra a vízgazdálkodási tapasztalatok átvételére, továbbá, hogy Kolumbiai is fogadjon magyar diákokat például a mezőgazdasági kutatóintézetükbe.
Juan Manuel Santos arra is kitért, hogy egy fiatalokból álló úszócsapat érkezik majd Magyarországra, amelynek a tagjai között ott vannak a volt gerillák és az áldozatok gyermekei is. Emlékeztetett arra is, hogy a két ország közötti kapcsolatépítés során már nagykövetségeket nyitottak, és a külügyminiszterek is találkoztak már. A mostani látogatás célja pedig az, hogy tovább fejlesszék és új területekre terjesszék ki az együttműködést, és abba a privát szektort is bevonják – mondta.