Áder János kiemelte: a Magyarország Barátai Alapítvány ma már több mint barátság. Itthoni és külhoni magyarok erős szövetsége, határon inneniek és túliak érdek- és értékközössége. Az alapítvány vállalt feladata látszólag nem bonyolult, folytatni a munkát, ami barátokká tett minket, és ezzel kivívni mások elismerését – mutatott rá, kiemelve a közös hangot és a közös értékrendet. Áder János hozzátette: idén is szeretné megköszönni mindannyiuknak, hogy a legtermészetesebb módon, munkájukkal, szakértelmükkel óvják és növelik a magyarok becsületét mindenütt a világban.
Az államfő köszöntőjében megemlékezett a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakjáról, a 200 esztendeje született Semmelweis Ignácról, felfedezéséről a gyermekágyi láz kapcsán, és azt mondta: Semmelweis makacs ember volt, tudta, hogy igaza van. Makacsságával vagy inkább következetességével és az igazsághoz való ragaszkodásával nemcsak szemléletet formált, de életeket is mentett – fogalmazott.
A köztársasági elnök kitért a korában őt fogadó „értetlenségre”, majd kiemelte: ez azt bizonyítja, hogy ami természetes, az mégsem mindig könnyű. Áder János azt mondta: nemes feladat, igazunk tudatában, olykor „megtámadásoknak" és „elferdítéseknek" kitéve is elérni céljainkat, bevégezni személyes küldetésünket, vitaképes, hiteles, alkotó emberként. Semmelweis Ignác eltökéltsége nagyszerű példája annak, hogy amiben hiszünk, azt olykor bizony meg is kell védenünk, és amit elértünk, azt érdemes másokkal is megosztanunk – mondta az államfő.