Orbán Viktor teljes beszéde

2018. április 07. 11:02

A magyar miniszterelnök kampányzárón nyitotta meg a választási hajrát.

2018. április 07. 11:02

A miniszterelnök a kampányzáróval kapcsolatban jelezte: „eszünk ágában sincs” még lezárni a kampányt, épp ellenkezőleg, egy utolsó hajrát akarnak indítani. Ahogy „egy bizonyos Rocky Balboa azt mondta”, mindig a végén van vége – tette hozzá. Emlékszik a 2002-es választásra – folytatta a miniszterelnök –, ahol „szombaton még mi voltunk többen, hétfőn megint mi voltunk többen, csak éppen vasárnap nem voltunk elegen”, és erre aztán rá is ment az ország nyolc éve.

Szerinte azonban most vasárnap győzni fognak. Kiemelte, olyan csatákat is megnyertek az elmúlt években, amelyek első látásra nyerhetetlennek látszottak. Példaként említette, hogy talpra állították a gazdaságot, hazaküldték az IMF-et, megadóztatták a bankokat és a multikat, és ezt a pénzt odaadták a családoknak, csökkentették a rezsit, a tömeges munkanélküliségből munkaalapú gazdaságot építettek, megvédték a nyugdíjakat, nyugdíjprémiumot fizettek, és két számjegyű béremeléseket értek el. Megállították továbbá a népvándorlás első nagy hullámát, meghirdették a nemzeti gondolkodás, művészet és politika reneszánszát, és bebizonyították, hogy a keresztény kultúra és életmód nem a múlthoz tartozik, épp ellenkezőleg, „magunkkal is kell vinnünk a jövőbe” – sorolta.

Ezekkel a győzelmekkel a tarsolyunkban vonulunk fel a vasárnapi sorsdöntő ütközetre” – jelentette ki. Orbán Viktor azt mondta, a Fidesz-KDNP nem árul zsákbamacskát, a jövőben is úgy fog kormányozni, hogy jól képviseli a nemzet szabadságvágyát, függetlenségi törekvéseit. A kampányzáró székesfehérvári helyszínét azzal indokolta, hogy itt akartak állni, ahol a keresztény magyar királyság megszületett, a keresztény államiság elkezdődött.

Szavait azzal zárta, hogy „összeköt bennünket a szívünk, az emlékeink és a hűség a hazánkhoz, mind magyarok vagyunk (...), és amíg együtt maradunk, mindig győzni fogunk”.

(MTI)

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Natali
2018. április 09. 18:32
Nagyon vonzó és szexi lány vagyok. Szeretek utazni. Olyan embert keresek, aki meghív engem. Megmutatja az országot vagy a várost. És csak legyen egy jó idő együtt. Saját fotóim a https://goo.gl/U5xAfg oldalon Ezen az oldalon is elérhetőek a kapcsolati adatai
Akitlosz
2018. április 07. 18:16
"A magyar miniszterelnök kampányzárón nyitotta meg a választási hajrát. " Szép mondat. Otthonról távozáskor pedig bizonyára felkapcsolta a villanyt.
Mbear
2018. április 07. 18:00
Uncsi.
Mindjárt
2018. április 07. 17:11
Vasárnap le kell váltani ezt a bűnöző csürhét – mondta Volner a fogkiverő fideszesekről Mint megírtuk, csütörtök éjjel fideszes plakátrongálókat értek tetten jobbikosok, de Orbán Viktor emberei rájuk támadtak, és egyiküknek, egy jobbikos önkormányzati képviselőnek kiütötték két fogát. https://alfahir.hu/2018/04/06/verekedes_szanyo_miklos_fidesz_plakatrongalas_volner_janos
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!