Európa ma „úgy van összerakva" – folytatta –, hogy szerencsésebb múltú és gazdagabb országok el tudják szívni más nemzetek szakképzett fiataljait. „Rátok is pályáznak más országok munkaadói" – hívta fel a figyelmet. Szerinte erre két válasz adható: egyrészt büszkék lehetünk rá, hogy a magyar fiatalok bárhol meg tudják állni a helyüket a világban, másrészt „felépítjük azt a Magyarországot, ahol a fiatalokat munkahely, tisztességes fizetés, biztonság, saját családi otthon lehetősége várja". Ezzel kapcsolatban megjegyezte: a legutóbbi parlamenti választáson a magyarok úgy döntöttek, „Magyarország továbbra is maradjon magyar ország".
A miniszterelnök szerint előbb-utóbb minden ország olyan lesz, amilyen a fiatalsága, „márpedig mi, magyarok egy versenyképes országot szeretnénk, egy országot, amely sikeresen száll versenybe a világ bármely színpadán". Nemzeti érdeknek nevezte, hogy olyan fiatalokat neveljenek, akik piac- és versenyképes tudással rendelkeznek.
Jó lenne az is – tette hozzá –, ha az iskolából kikerülők büszkék lennének arra, hogy tudásukkal, munkájukkal és sikereikkel hozzájárulhatnak ahhoz „az ezeréves alkotáshoz, amit egyszerűen csak magyar hazának hívunk". „Ha jó szakmát választotok, akkor biztos jövő vár rátok, Magyarország és a világ legjelentősebb cégeinek lehettek megbecsült és elismert szakemberei" – mondta hallgatóságának Orbán Viktor, aki a „Hajrá, Magyarország, hajrá, magyar fiatalok!" fordulattal zárta beszédét.