Magyar föld külföldi kézben?
A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: a bíróság döntését betartják, ugyanakkor a kormányfő arra utasította a földművelésügyi minisztert, hogy minden jogalkotási eszközzel akadályozza meg, hogy külföldi magánszemélyek vagy külföldi vállalatok haszonélvezeti jog, illetve zsebszerződés révén magyar termőföldhöz jussanak.
2010-ben 600 ezer hektár volt veszélyben, az azóta meghozott törvények ezt nyolc éven át meg tudták védeni – mutatott rá, az egyetlen olyan hiteles politikai erőnek nevezve a kormánypártokat, amelyek képesek ennek a védelemnek a megteremtésére. A következő évek nagy kérdésének nevezte, hogy Magyarországon a külföldiek szerezhetnek-e földet.
Az Európai Bizottság országjelentését a miniszter úgy kommentálta: a brüsszeli testület rosszul teszi, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. A kormány barátságtalannak tartja, hogy a kampány kellős közepén az Európai Bizottság egy politikai állásfoglalást tesz közzé, ráadásul a jelentést író szakértők a Fidesz politikai ellenfelei – mondta.
Nem emberséges a hódmezővásárhelyi jegyző elküldése