Hangfelvételt kér Izraelből Szijjártó

2018. március 18. 16:55

A Jerusalem Post felvétele azt bizonyítaná, hogy a „Soros-hálózat” német cégeken keresztül gyakorolna nyomást Magyarországra.

2018. március 18. 16:55

A magyar kormány hétfőn, a tel-avivi nagykövetségen keresztül hivatalosan fogja kérni a The Jerusalem Post főszerkesztőjétől azt a hangfelvételt, amely bizonyítja, hogy a „Soros-hálózat” berlini szervezete azért lobbizik, hogy a német kormány magyarországi német cégeken keresztül gyakoroljon nyomást Magyarországra – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Dunakeszin.

Szijjártó Péter elmondta, hogy az izraeli The Jerusalem Post hangfelvételen alapuló pénteki cikke egyértelműen bizonyítja, a Soros-hálózat európai kormányokat akar egymásnak ugrasztani azért, hogy az illegális bevándorlók befogadását előmozdíthassa. Hozzátette: felháborítónak tartják, hogy azért járatják le Magyarországot, mert nem hajlandó illegális bevándorlókat befogadni.

Az is elfogadhatatlan, hogy „soha senki által meg nem választott ngo-k magyar emberek munkahelyeit, magyar emberek kiszámítható megélhetését sodorják veszélybe” – fűzte hozzá a külügyminiszter.   

(MTI)

Összesen 173 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2018. március 19. 08:25
Te , Peti, ezek nem akarnak beavatkozni a valasztasokba? Csak az OLAF?
rajgy
2018. március 19. 07:50
Igazuk lehet. Az operatőrnő koncepciós ítéletét is befolyásolhatták. A manipulált videókon keresztül (hamis bizonyítékok) mindenképpen befolyásolták, de maga az ítélet is német nyomásra születhetett, mert nem kívánták bevallani, hogy úgy uszítottak egy ártatlan magyar nő ellen alaptalanul, mint Göbbels idejében. Olyan német újság, amely leírta volna, hogy magától esett el a szír, olyant nem találni. Hogyan lett a pánikból a "MENEKÜLTEK MEGTÁMADÁSA": https://www.youtube.com/watch?v=zHtLUe_rCtM&t=4m10s
noMores
2018. március 19. 03:27
Petike, ki is utaztatott az USAba 17évesen, te piciny gyökérke?:)))))
Akitlosz
2018. március 18. 22:11
A német cégek a gazdasági érdekeikért - gy. k. PÉÉÉNZÉRT! - szoktak nyomást gyakorolni Magyarországra. Politikai dolgokért ugyan nem. Nekik az az érdekük, hogy jól menjen az üzletük. A politika ebben csak árthatna nekik, így azzal nem foglalkoznak. De ha mondjuk megemelné a kormány az adóikat, akkor rögtön beizzítanák a gépezetüket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!