Hamvas Béla-napokat rendeznek Balatonfüreden

2018. március 19. 10:44

A kétnapos rendezvényen kötetbemutatóval, kiállítással és filmvetítéssel várják az érdeklődőket.

2018. március 19. 10:44

Hamvas napokat rendeznek péntektől Balatonfüreden. Az 1968-ban elhunyt író, filozófus, esztéta emlékére szervezett kétnapos rendezvényen kötetbemutatóval, kiállítással és filmvetítéssel várják az érdeklődőket.

A Hamvas Béla Asztaltársaság a Balaton-parti városban 17 éve rendezi meg a Hamvas napokat, megidézve a saját korában elhallgattatott írót. Az irodalmár emlékét ápoló társaság által szervezett program nyitónapján, a Tagore sétányon magyar és cseh nyelven olvassák fel az író Fák című esszéjének egy részletét. Ezt követően Hamvas Béla halálának ötvenedik évfordulója alkalmából Szőcs Géza költő, a Hamvas Béla Asztaltársaság tiszteletbeli elnöke emlékezik meg az író-filozófusról. A készülő, Így látták ők című filmből láthat részleteket a közönség a Blaha Lujza Hotelben. A mű tizenkilenc interjút tartalmaz, amelyeken kortársak mondják el személyes élményeiket Hamvas Béláról.

Bemutatják az életműkiadás harmincadik, friss kötetét is. Az Álarc és koszorú című könyv a négy kötetből álló esszésorozat első része, amely az író gyűjteményekből kimaradt esszéit, tanulmányait és előadásait tartalmazza - tette hozzá Cserép László. A valóságban felébredni című kötetet is megismerhetik az érdeklődők, amely az életút átfogó bemutatására vállalkozik fotók, írások és a könyv mellékleteként megjelenő dokumentumfilm segítségével.

A rendezvény második napján emlékséta indul a Koloska völgybe, a Hamvas-hárshoz, ahol Szarvas József színművész idézi meg az írót. Továbbá kiállítás nyílik Levendel László gyűjteményéből a Vaszary Galériában. A tárlaton szereplő művészek jelentős része helyet kapott Hamvas Béla és Kemény Katalin 1947-ben megjelentetett Forradalom a művészetben című, később betiltott és bezúzott könyvében.

A kétnapos rendezvény zárásaként Jirí Menzel cseh filmrendező Sörgyári capriccio című filmjét nézhetik meg az érdeklődők, akik ezt követően cseh söröket kóstolhatnak – fűzte hozzá.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palepoli
2018. március 21. 18:30
Szegény Bélának egyetlen épkézláb gondolata nem volt. De zavarossága sokakat megigéz, akik mélyértelmű jelentést sejtenek a semmi mögött.
Karvaly
2018. március 19. 12:08
Nem értem, hogy mi köze Hamvashoz a Sörgyári capriccionak és a cseh söröknek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!