Ismét fapados járattal utazott Orbán Viktor, ám ezúttal nem a Ryanair-re esett a választása (FOTÓ)

Hadházy Ákos szerint ez egyértelmű jele a NER súlyos problémáinak.

Az óvodai látogatás kampánytevékenységnek minősült.
Elmarasztalta csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság Orbán Viktor miniszterelnököt annak egy nemrégiben megjelent Facebook-videója miatt – írja a Mérce.
A miniszterelnök, illetve Czunyiné Bertalan Judit kormánypárti jelölt a kérdéses felvételen óvodás gyermekek között forgatott, ezt nyilvánította az NVB másodfokon jogellenesnek. A testület 13-7 arányban szavazta meg a kormányfőt elmarasztaló döntést, emellett a két érintettet 345-345 ezer forintos bírság megfizetésére, illetve a videófelvétel közösségi oldalakról való eltávolítására kötelezi.
Az NVB emellett hozzátette: az ügyet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elé viszi. Elmondták: bár a helyszínen nem hangzott el a választói magatartás befolyásolására irányuló beszéd, és nem adtak át a párt, vagy a jelölt nevét ábrázoló tárgyakat sem, mégis jogsértés történt, mivel a miniszterelnök kiemelten ismert politikusként érkezett a helyszínre.