Csaknem 12 ezren vetették fel magukat a külképviseleti névjegyzékbe, várhatóan minden korábbinál többen jelentkeznek majd külképviseleti szavazásra – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke szombaton az MTI-nek.
Azok a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok, akik a szavazás napján, április 8-án nem tartózkodnak Magyarországon, a külképviseleteken szavazhatnak. Négy évvel ezelőtt 97 külképviseleten szavazhatott mintegy 28 ezer választópolgár. Pálffy Ilona elmondta: szombat reggelig 11 921-en vetették már magukat fel a külképviseleti névjegyzékbe, 2014-ben 46 nappal a választást megelőzően mintegy feleannyian, mindössze 6,5 ezren voltak a külképviseleti névjegyzékben. A számok alapján arra számítanak – tette hozzá –, hogy minden korábbinál több választópolgár jelentkezik külképviseleti szavazásra. Hozzátette: most 117 külképviseleten lehet szavazni, eddig a legtöbben, 1873-an Londonban voksolnának, Münchenben 779-en, Stuttgartban 696-an, Hágában 552-en, Bernben 521-en, Brüsszelben 484-en.