Csárdi Antal, az LMP fővárosi képviselője úgy fogalmazott, „nem szabad elhinni azt a bullshitet, hogy egy 330 milliárd forintos költségvetésben nem lehet – akár több évre nyúlóan – 20 milliárd forintos kötelezettségvállalást tenni”.
Galgóczi Péter, a Momentum Dabas járási országgyűlési képviselőjelöltje kerekesszékből szólva elmondta, az akadálymentesítés nem luxus beruházás, hanem olyan befektetés, ami segíthet csökkenteni a mozgássérültek körében 87 százalékos munkanélküliséget. Megjegyezte, az épületek akadálymentesítése mellett az is fontos lenne, hogy javuljon a kapcsolat a sérült és az ép testű emberek között.
V. Naszály Márta, a Párbeszéd elnökségi tagja elfogadhatatlannak nevezte, hogy a főpolgármester szerinte még mindig nem érti, miért kell lehetővé tenni mindenkinek a szabad közlekedés lehetőségét.
Horváth Csaba tájékoztatása alapján az aláírásgyűjtés részvevőinek március 6-ig 138 ezer szignót kell gyűjteniük a budapestiektől. Kérdésekre válaszolva megerősítette, a 3-as metró csak akkor lesz teljesen akadálymentes, ha azt mindenki külső segítség nélkül használhatja, ezt pedig kizárólag a liftek biztosítják.
(MTI)