Orbán Viktor azt is hangsúlyozta, hogy Magyarországon ma csak két útja van a felemelkedésnek: a munka és a tanulás, ha pedig a kettő összekapcsolódik, az külön szerencse. Az elmúlt évek gazdasági fejlődésének köszönhetően Magyarországon aki tud és akar, az dolgozhat, de „az akarat felélesztéséhez az kell, hogy az emberek értelmét lássák a munkájuknak” – fogalmazott a kormányfő, aki szerint a munkának emberformáló hatása is van, helyreállítja az önbecsülést, hasznos és tartalmas életet biztosít.
A tanulással kapcsolatban felidézte a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat 2011-es elindítását, amelyet az a szándék vezérelt, hogy elősegítsék a társadalmi felzárkózás ügyét. A végzettek több mint 90 százaléka dolgozik – mutatott rá, kiemelve azt is, hogy folyamatosan javul a roma népesség iskolai végzettségének szintje. A kormányfő ígéretet tett arra, hogy garantálják a program folytatását, az idei költségvetésben plusz 140 millió forintot biztosítanak, 2019-től pedig várhatóan évi 550 millió forint áll rendelkezésre.
A résztvevőkhöz, a „leendő fiatal roma vezetőkhöz” szólva Orbán Viktor megjegyezte azt is, hogy a jelenlegi állami vezetők közül a köztársasági elnök, a házelnök, a miniszterelnök, a nemzetgazdasági miniszter és a nemzeti fejlesztési miniszter is mind szakkollégisták voltak. „Ennél biztatóbbat nem tudok önöknek mondani” – tette hozzá. Beszédében több kormányzati intézkedést is megemlített, így például a 3 éves kortól kötelező óvodáztatást, a széles körben ingyenes gyermekétkeztetést és tankönyveket.