Gazdasági szuverenitás
Egy bizonyos távolságig nőhet a különbség, utána korrigál a rendszer, és elzavarják a vezetőiket – jegyezte meg, hozzátéve: „a végén a nagy többség a mi álláspontunkat fogja követni”.A gazdasági szuverenitás területén elért eredmények mellett kitért arra is, hogy azt szeretné, ha a magyar média olyan arányban lenne magyar kézben, mint a német német kézben, az amerikai média pedig amerikai kézben. Orbán Viktor megjegyezte: azt vette észre, ha a baloldal vásárolt médiát, akkor abban semmi kivetnivalót nem láttak, amikor viszont a nemzeti konzervatív tulajdonosok, akkor hirtelen „vége a sajtószabadságnak”. Megjegyezte: Medgyessy Péter volt MSZP-s miniszterelnök korábban azt mondta, ha a jobboldal akar egy tévét, vegyen magának, ők pedig „megfogadták, amit kért”. Hozzáfűzte: ha lenne is szándék elnyomni véleményeket, egy szabad társadalomban akkor is szinte lehetetlen lenne, mert a közösségi média térnyerésével „mindannyian újságírókká lettünk”.
A kormányfőt kérdezték arról is, hogy Kornai János közgazdász arról beszélt: a magyar gazdaságot nem fenyegeti összeomlás, de nem fejlődik eléggé. Orbán Viktor hangsúlyozta, ő is azt keresi a szakemberekkel közösen, hogyan lehetne a gazdasági növekedést a jelenlegi, 3-5 százalék közötti sávból 5 százalék fölé emelni, de akik emiatt bírálatokat fogalmaznak meg, elfelejtik, hogy egyrészt ez EU-s összevetésben magas növekedés, másrészt pedig a szocialista-liberális koalíciók alatt nemhogy ekkora növekedés nem volt, hanem „a csőd szélére vitték” az országot.
A függetlenséget korlátozó tevékenységek
Kitért arra: van olyan tevékenység, amelynek az a célja, hogy az ország függetlenségét korlátozza, és Soros Györgyhöz köthető, „az ő pénzéhez és gépezetéhez”. Felidézte: a napokban 18 milliárd dollárt helyeztek át a Soros-féle cégektől alapítványi vagyonba, ez világszerte egy hálózat, aktivisták finanszírozását fedezi. Magyarországon is „több százat fizetnek” és több ezret fognak a választási kampány idején, létrehoznak vidéki központokat, amelyek pártszerűen fognak működni, és azt szeretnék, ha olyan emberek alakíthatnának kormányt, akik a bevándorlás kérdésében osztják Soros György és Brüsszel álláspontját. Ez a választás tétje – hangsúlyozta, hozzátéve: ez leírható folyamat, szereplőkkel, összegekkel, erről van „pontos nemzetbiztonsági tudásunk”. Kijelentette: Magyarországnak tanulnia kell a Nyugat hibájából, mert bizonyos kultúrák összekeveredése nem magasabb rendű életet fog hozni, hanem visszavet egy sokkal rosszabb minőségű társadalom irányába, ezért ezt meg kell akadályozni, és most még van rá mód.