LMP: A kormány veszélybe sodorta a honvédséget

2017. december 10. 11:26

Az LMP kezdeményezi a korkedvezményes szolgálati nyugdíjak adómentessé tételét, amihez országgyűlési határozati javaslatot nyújt be – mondta el Demeter Márta vasárnap, Budapesten, hozzátéve: szerinte a kormány veszélybe sodorta a honvédség működőképességét.

2017. december 10. 11:26

Az LMP országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi a korkedvezményes szolgálati nyugdíjak adómentessé tételét.

Demeter Márta, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a kormány veszélybe sodorta a honvédség működőképességét, ezért az ágazatban érdemi modernizációra, versenyképes illetményekre és az állomány valódi megbecsülésére lenne szükség.

Szerinte a kabinet az elmúlt hét évben több mint 220 milliárd forintot vont el a honvédségtől, ennek következtében leépültek az ország katonai képességei.

Az ellenzéki képviselő rámutatott arra, hogy az alapszintű illetményfejlesztés nem tudta vonzóvá tenni a fiatalok előtt a katonai pályát, így az ágazat már több mint nyolcezres létszámhiánnyal küzd. 

Az LMP képviselője szólt arról is, hogy pártja a parlamentben újra benyújtja azt a javaslatát, amely 2025-re a GDP 2 százalékára növelné a honvédség költségvetését. Az LMP emellett ötödszörre is az Országgyűlés elé viszi a Honvéd Egészségpénztár károsultjait támogató indítványát – fűzte hozzá.

Demeter Márta kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, az LMP továbbra sem kíván részt venni abban a „szappanoperában”, amelyet az ellenzék egy része folytat. Kijelentette, Orbán Viktor miniszterelnök egyetlen igazi kihívója Szél Bernadett, a párt társelnöke, kormányfőjelöltje, aki egyedüliként kínál valós megoldásokat az emberek valódi problémáira.

(MTI)

 

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
spájdernecc
2017. december 11. 07:21
- Miről nem beszéltünk még hülyeséget? - Itt van pl a honvédelem... - Remek! De ki ért nálunk a honvédséghez? - Senki. - - MÁRTI! Te még új vagy! Te leszel a honvédelmis szakértő!
Harangláb
2017. december 10. 22:16
Több pézt mindenkinek!...Nyomtassunk sok-sok pénzt, hogy mindenkinek még több legyen!!!
nyugalom
2017. december 10. 20:46
Honnan is jött ez a libuska?
balbako_
2017. december 10. 15:46
Minden nap egy -elcseszett -ötlet!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!