Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder

2017. december 16. 12:34

Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány a neve annak az alapítványnak, amit Áder János hozott létre a Balázs Miklós elektormérnök által ráhagyományozott pénzből.

2017. december 16. 12:34

Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János köztársasági elnök, az államfő ezt szombaton jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján. Az államfő azt is bejelentette, megújult az Élő bolygónk (www.elobolygonk.hu) honlap, ahol a klímaváltozás megelőzése szempontjából fontos írásokat szemléznek majd.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnak Áder János az alapítója, kuratóriumi tagja Martonyi János korábbi külügyminiszter, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, valamint Szűcs Gábor klímavédelmi szakértő.

Áder János elmondta: az alapítványt abból az összegből hozta létre, amit a Magyarországról kivándorolt és Manchesterben 2013-ban elhunyt Balázs Miklós elektormérnök hagyományozott a hivatalban lévő köztársasági elnökre azzal, hogy fordítsa a pénzt Magyarország népének javára.

(MTI)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. december 17. 11:06
Szerintem meg jobban meg kellene adoztatni a napelemeket, mert az nyugati metely! Az uran AFAjat meg csokkenteni, mert az a jovo!
egykettő
2017. december 16. 21:23
Irtózatosan gáz ez a döntés. Ráhagyja a magyar népre a jóember, erre megfinanszírozzák Áder hobbiját. Ez a baj az egypárt rendszerrel, hogy nincs önkontroll.
korona
2017. december 16. 19:59
(bemásoltírás)----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- KÁLIUM: NEMZETÍRTÁS HAZÁNK KIÁRUSÍTÓI KÁLIUMMAL IVARTALANÍTJÁK A MAGYAR FÉRFIAKAT: Izraeli tudósok "a nyugati férfiak 2050-re várható, teljes nemzőképtelenségét valószínűsítik". A mérgező kálium az eltitkolt valódi oka! Reális a 2050, mert Nobel díjas kutatók 1950-ben tették közzé a mérgező kálium fajirtó hatását! A kálium műtrágyázás a kíséretekben a 4. nemzedéket tette nemzőképtelenné! A káliummal mérgezést a WHO is szervezi! Már Izrael állami Star kosher tanúsítványos étkezési sóként is árusítják a mérgező kálisó BONSALT-ot! Kipusztítanak vele! Miért pusztítanak minket? Azért, hogy eladhassák a népirtással kiürített ingatlanainkat a betelepülő keleti népeknek! A kálium fajirtó hatásai konkrét hatás mérési bizonyítékai is megtekinthetők a HIHETŐMAGAZIN www tejfalussy com honlapon! Lásd: Email könyv 1. és 101. és 10. Videó! Megbízás nélküli kárelhárító ügyvitel keretében, jogos védelemként, mint fajirtó terroristák elleni feljelentést Orbán Viktor miniszterelnök kezéhez is megküldte: Sydo Tejfalussy András Béla Ferenc okl. vill. mérnök, oknyomozó hatásmérés tudományi szakértő feltaláló. Mindenki továbbítsa legalább 10 magyar családhoz! Aki ezt a figyelem felhívást nem veszi komolyan és nem terjeszti, nem érdemli meg, hogy éljen! Verőce, 2017.12.07. (Iratjel: OVnepmentofeljelentoropirat171207jj1) Tisztelt Levélíró! Elektronikus levele megérkezett a Miniszterelnökségre. Üdvözlettel: Miniszterelnökség Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie.
Valodi
2017. december 16. 16:27
"A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnak Áder János az alapítója, kuratóriumi tagja Martonyi János korábbi külügyminiszter, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, valamint Szűcs Gábor klímavédelmi szakértő." - brááááávvvvvóóóó, Elnök Úr! Itt pedig a klímavédelem hazai programja: "Ez a program, az Erős Magyarország programja, amit a kezemben tartok, és amit Önök is ismerhetnek, ez az a program, amelynek segítségével ezt a szövetséget létrehozhatjuk." http://2007-2010.orbanviktor.h.. "...A Fidesz – az uniós szabályozással és gyakorlattal egyezően – a helyi, regionális termelésre, értékesítésre, valamint a kistermelői élelmiszer-előállításra úgy tekint, mint a vidéki lét és a biztonságos élelmiszer-ellátás alapjára.... A kisebb gazdaságokban a növényi és állati termék előállítása környezetbarát módon megoldható... támogatási programokat indítunk a vidéki településeken, ... figyelemmel a szociális, kulturális, gazdasági és ökológiai szempontok összhangjára, a helyi kezdeményezésekre, a helyi erőforrások feltárására….” "...Magyarország a kormány szándékai szerint olyan ország lesz, ahol az európai sokszínű, minőségi mezőgazdaság, a környezet- és tájgazdálkodás válik általánossá. Az országban úgy állítunk elő értékes, egészséges, biztonságos és génmódosítás-mentes élelmiszereket, hogy közben védjük talajainkat, ivóvízbázisainkat, az élővilágot, a tájat és benne az embert közösségeivel és kultúrájával." (Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020) "Olyan sokrétű mezőgazdaság, környezet- és tájgazdálkodás megteremtése a cél, amely úgy állít elő értékes, a természetet a lehető legkevésbé terhelő, egészséges és biztonságos élelmiszereket, valamint helyi energiákat és különféle nyersanyagokat, hogy közben megőrzi talajainkat, ivóvízkészleteinket, az élővilágot, természeti értékeinket." (Nemzeti Együttműködés Rendszere - NER) Vagy ez már túl Ángyános a kényes ízlésű agrárbefektető uraknak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!