DK: Nincsenek szövetségesei az Orbán-kormánynak

2017. december 04. 14:23

A magyar kormánynak nincsenek külpolitikai szövetségesei, mert mindenkivel összeveszett – állítja Ara-Kovács Attila, a Demokratikus Koalíció külügyi kabinetjének vezetője.

2017. december 04. 14:23

Ara-Kovács Attila úgy vélekedett, hogy az elmúlt napokban össztűz zúdult Orbán Viktor miniszterelnökre európai politikusok részéről, illetve az Amerikai Egyesült republikánus párti politikusai felől is. A Demokratikus Koalíció külügyi kabinetjének vezetője példaként említette, hogy Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata frakcióvezetője a magyar közmédiában támadta a kormányfőt, a liberális holland miniszterelnök, Mark Rutte pedig értetlenségének adott hangot, hogy mit keres a Fidesz az Európai Néppártban.

A DK politikusa szerint a „szövetségesnek hazudott” visegrádi négyek (V4) közül a szlovák kormány EU- és NATO-párti kampányt indít. Rastislav Káčer, Szlovákia budapesti nagykövete úgy nyilatkozott: nem hagyhatják, hogy azok „öljék meg a demokráciát, akik azzal érvelnek, hogy nekünk csak más a nézőpontunk”. Ezek nem más nézőpontok, hanem szélsőséges nézőpontok – idézte a szlovák diplomata szavait az ellenzéki politikus.

Megszűntek azok az illúziók, amelyeket az Orbán-kormány a Trump-adminisztráció iránt táplált – véli Ara-Kovács. Ennek jele, hogy Radványi K. Miklós, a republikánusok konzervatív, Donald Trump elnökhöz közeli agytrösztje, a Frontiers of Freedom külpolitikai elemzője nyílt levélben frontális támadást intézett a magyar miniszterelnök ellen. Az elemző a magyar kormányfő szemére veti, hogy megpróbálja rasszista és etnikai törésvonalak mentén megosztani az Európai Unió tagállamait, miközben látványosan nyitott Oroszország és Kína felé, hogy igazolja saját politikáját – szögezte le Ara-Kovács Attila.

(MTI)

Összesen 153 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2017. december 05. 08:15
"ORBÁN EGY INKOMPETENS, PRIMITÍV EMBER" https://alfahir.hu/2017/12/04/usa_frontiers_freedom_radvanyi_k_miklos_fidesz_orban_viktor_korrupcio_oktatas_egeszsegugy
csuka
2017. december 05. 06:53
"Orbán egy inkompetens, primitív ember, aki ugyanilyen emberekkel van körülvéve." https://alfahir.hu/2017/12/04/usa_frontiers_freedom_radvanyi_k_miklos_fidesz_orban_viktor_korrupcio_oktatas_egeszsegugy
áfonya
2017. december 05. 03:10
Helytartó véreskezű kommunisták mindig külpolitikai szövetségeseivel tudták a magyarokat kifosztani gyilkoltatni elnyomni ,,most szintén a vén gané sorost talpát nyalják pénzfegyver segítségért ,werber magyar gyűlölő tanácsát merkel utasításait Bábel tornyában székelő kommunista banda utasításait követik.
áfonya
2017. december 05. 03:01
Orbán mögött elegen vagyunk szövetséges nélkül is..... Ballibsi demokráciát okádó nácizó kommunisták még szövetségesekkel se nincsenek elegen ezért a werber soros embergyűlölőkkel szövetkeznek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!