A Jobbik képviselője nem szavazta meg egy roma diák ösztöndíját

2017. december 17. 11:18

Megvonta volna egy roma fiataltól a támogatást a holokauszttagadó jobbikos.

2017. december 17. 11:18

A debreceni közgyűlés a legutóbbi ülésén a hátrányos helyzetű, jól tanuló, tehetséges gyerekek továbbtanulását támogató Arany János Tehetséggondozó Programról szavazott. Az RTL Klub úgy értesült, hogy a havi tízezer forintos anyagi támogatással járó ösztöndíjra idén két jelentkező volt, közülük az egyik roma származású. A holokauszttagadó jobbikos képviselőnek, Ágoston Tibornak azonban nem tetszett, hogy a roma fiatal elnyeri az ösztöndíjat, ezért még a közgyűlés szavazása előtt felszólalt ellene. Így fogalmazott: 

hogyha egyszer azt mondjuk, hogy Arany János Tehetséggondozó Program, akkor az a tehetségekről gondoskodjon, és nem olyanokról, akiknek esélyt akarunk adni arra, hogy majd megmutassa, hogy ő tehetséges-e vagy nem. Vagy pedig csináljunk egy olyan programot, aminek mondjuk Rostás Winnetou lesz a neve, és felzárkóztató program”.

Papp László polgármester azonnal elítélte a jobbikos képviselő felszólalását, visszautasította, hogy faji vagy etnikai megközelítést hozzon be a kérdésbe. A hátrányos helyzetű gyerekek támogatásáról szóló javaslatot végül 29 igen és egy nem mellett fogadta el a közgyűlés. Egyedül a Jobbik képviselője szavazott ellene.

 

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyéressy Károly
2017. december 18. 13:46
És mi a probléma ezzel a felszólalással?
smarton
2017. december 18. 07:31
"A négytagú Jobbik-frakció támogatta a kezdeményezést, ám a párt egyik képviselője Ágoston Tibor nemmel szavazott, mert véleménye szerint az egyik támogatandó diák a három feltételből kettőnek nem felel meg." Nyilván, hiába szeretné minden elvakult nettó rasszizmusra szűkíteni a problémát. "Állítása szerint a gyerekek származásáról nem tudott," Ez viszont vaskos hazugság, mert akkor nem Rostás Vinnettúzott volna. Így újabb támadási alapot adva a Jobbik ellen. Kár.
Akitlosz
2017. december 18. 00:13
Igaza van. Csak attól még senki nem tehetséges, hogy "romának" titulált cigány. Na meg aztán miben is tehetséges? Az sem egészen mindegy. amiben tehetségesek szoktak lenni a cigány fiatalok az nem érdemel állami támogatást, sőt állami üldözést igényelne.
3M..
2017. december 17. 19:31
40 körül. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!