A kormányfőt személyes gyarapodásáról is kérdezték. Szilágyi György jobbikos képviselő azt mondta, hogy ma Magyarország leggazdagabb cége a „Fidesz Zrt.”, ami politikai pártként van bejegyezve, de fő tevékenységük gazdasági jellegű, elsősorban a közpénzek megcsapolására szakosodtak. A Zrt.-t egy személyben a vezérigazgató irányítja, „aki szereti bitorolni a Magyarország miniszterelnöke titulust is” – tette hozzá. Egy céghálózatot hoztak létre a zárt rendszerbe bekerült strómanokon keresztül, akik látszólag különállóan működnek, de valójában kizárólag a „Fidesz Zrt. fennhatósága és irányítása” végzik a tevékenységüket – fogalmazott.
A képviselő a miniszterelnöknek azt mondta, hogy „Ön ma Magyarország leggazdagabb embere”, mert ha „a strómanok által összeharácsolt vagyont” összeadják, akkor senki nem versenyezhet vele. Magyarország miniszterelnöke kizárólag a saját gyarapodásáért dolgozik és nem az ország felvirágoztatásáért – jelentette ki. Jó ez így, hogy Ön a Fidesz Zrt.-n keresztül kirabolja Magyarországot? – kérdezte. A miniszterelnök azt felelte, hogy a kampány közeledtével láthatóan egyre abszurdabb kérdések és támadások érkeznek, de ez nem befolyásolja a kormányt a munkájában. Egy olyan párt beszél abszurd módon korrupcióról, amely ma egy oligarcha tenyeréből eszik – tette hozzá. Szilágyi György ezután megismételte kérdését, amire a kormányfő azt kérte, hogy ha bűncselekményről van tudomása, akkor tegyen feljelentést. Ha nem tesz feljelentést vagy nincs tudomása bűncselekményekről, de ilyeneket mond, „akkor pedig csak azt tudom javasolni, hogy forduljon orvoshoz” – kérte a képviselőt.
„Hazug patkány”
Az azonnali kérdéseket követően Szél Bernadett (LMP) ügyrendi kérdésben annak kivizsgálását kérte, hogy szerinte a fideszes Németh Szilárd „hazug patkánynak” nevezte az LMP-s Hadházy Ákost. Az elnöklő Jakab István azt felelte: meg kell várni, amíg elkészül a hivatalos jegyzőkönyv vagy a párt videófelvétellel bizonyítani tudja, hogy valóban ez hangzott-e el.
(MTI)