A díjátadó hagyományos része a mesterek köszöntése, így idén Csomay Zsófia Ybl-díjas építészt, belsőépítészt, érdemes művészt köszöntötték, aki a női építészek fontosságáról, a rájuk a szakmában váró kihívásáról beszélt.
A díjat a legrangosabb magyar online építészeti napilap, a néhány hete Pro Architectura díjjal kitüntetett epiteszforum.hu azzal a céllal hozta létre, hogy az építészetet közelebb hozza és érthetővé tegye a laikusok számára is. Ennek érdekében idén is közéleti és kulturális újságírókból álló zsűrit kértek fel, hogy a szélesebb nyilvánosság szemszögét képviseljék a versenyben, valamint megkérték a Szónok Születik Retorikaiskolát, hogy az építészek téralkotásban megszerzett jártasságát segítsenek kiegészíteni olyan készségekkel, amelyek egy pár perces előadást élvezetesebbé és világosabbá tehetnek.
A 13. Média Építészeti Díja átadóján megemlékeztek az alapító, Pásztor Erika Katalinról is, aki október 30-án hunyt el.
A médiazsűri tagjai Bagi László (Forbes), Szalai Anna (HVG), Sümegi Noémi (Heti Válasz), Veiszer Alinda (Hír TV), Mohácsi Szilvia (Karc FM), Földes András (Index), dr. Komáromi Balázs (Trend FM), Vágó Ágnes (Turizmus Trend) és Rajcsányi Gellért (Mandiner) voltak.
(MTI; Mandiner)