„A két elődömnek nem sikerült ellenállni, de én nem fogok engedni” – határozott kijelentést tett a miniszterelnök

A miniszterelnök szerint az Európai Bizottság bele akar rángatni minket a háborúba.

Az esztéta szerint inkább társadalomról, népről vagy lakosságról kellene beszélni.
„Oly sok mindent lehet például mondani arra, hogy társadalom, hogy nép, hogy lakosság, de minden politikus, imént is hallottam, a magyar emberekről beszél. Ez az Orbán-nyelv, a magyar emberekről beszélni” – ezzel a példával kívánta igazolni Radnóti Sándor esztéta a magyar közbeszéd romlását hétfőn az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Azt is kiemelte, hogy „nincs olyan párt, nincs olyan politikai tényező, aki meg merné mondani, hogy a migráns az nem valami gyalázatos dolog, hanem egy szerencsétlen menekült, akinek oltalomra van szüksége.”
Az adásban egyébként Rónai Egon műsorvezető tényként közli azt is, hogy Szájer József közvetetten zombinak nevezte a menekülteket. Szájer József erről szóló közleményét már hétfőn megosztottuk ezen a linken.