Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

Felmerül annak gyanúja, hogy törvénytelenül, visszaélésszerűen nevezik ki a bírókat – mondta Staudt Gábor, a Jobbik frakcióvezető-helyettese kedden.
A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint felmerül annak gyanúja, hogy törvénytelenül, visszaélésszerűen nevezik ki a bírókat. Staudt Gábor keddi, budapesti sajtótájékoztatóján arra mutatott rá: míg pártja kérésre adatokat kapott a 2016-os bírói kinevezésekről, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) nem adták át nekik a főbb mutatókat az új bírósági rendszer életbe lépése utáni időszakról, vagyis a 2013 és 2015 közöttiről, amikor a legtöbb bírót nevezték ki.
Az ellenzéki politikus rámutatott: azután kért adatokat az OBH-tól, hogy egy bíró megtámadta annak a pályázatnak az eredménytelenné nyilvánítását, amelyen első helyen végzett.

Staudt Gábor szerinte nemcsak a vezetői posztokat, hanem a bírói pozíciókat tekintve is élhet az a gyakorlat, hogy Handó Tünde, az OBH elnöke csak az általa preferáltakat nevezi ki.
(MTI)