Az áldozatok, köztük a terrorizmus áldozatainak jogvédelméről egyeztetnek budapesti tanácskozásukon a visegrádi és a Benelux-országok igazságügyi miniszterei – mondta el újságíróknak a hétfői tárgyalások előtt Trócsányi László. Az igazságügyi miniszter hangsúlyozta, hogy terrortámadás esetén az áldozatok „merőben új kategóriája” jelenik meg: ártatlan emberek, akik utcán sétálnak vagy szórakozóhelyen vannak, mint a párizsi Bataclan klubnál. „Az áldozatvédelem nyilvánvalóan új kihívások előtt áll, hiszen a hagyományos bűnelkövetők mellett megjelenik a terrorista, és emiatt pillanatok alatt áldozatok sokaságáról kell beszélnünk” – mondta a politikus.
Trócsányi kifejtette: Belgium és Hollandia ezen a téren nagyobb tapasztalattal rendelkezik, a visegrádi országok egyelőre nem érintettek, de „sose lehet tudni, hogy mikor, mi történik”, ezért figyelembe kell venni a tapasztalatokat. A tárcavezető hozzátette: mind a V4-ek, mind a Benelux országok erős regionális együttműködést alakítottak ki, sokrétű tapasztalatokkal rendelkeznek, a többi között ezért is fontos, hogy az EU keretei között az egyes régiók együttműködjenek és összefogjanak. A visegrádi országok soros elnökségét júliustól egy éven át látja el Magyarország, ennek keretében tartanak igazságügyi miniszteri találkozót, amelyre Hollandia, Belgium és Luxemburg igazságügyi miniszterét is meghívták. Trócsányi László elmondta, hogy a tárgyalásokon szó lesz a jogi eljárások elhúzódásáról is.