Politico: Sporttal turbózná fel Orbán Magyarország megítélését

2017. augusztus 29. 11:26

A magyar professzionális sport támogatásáról és jelentőségéről közölt terjedelmes cikket a POLITICO – az írásban szó esik Felcsútról, a Puskás Stadionról, a TAO-pénzekről, a vizes vb-ről, és még a NOlimpiáról is.

2017. augusztus 29. 11:26

Két sportesemény szervezése miatt is a figyelem középpontjába került az utóbbi időben Magyarország: hétfőn Vlagyimir Putyin a budapesti cselgáncs világbajnokság vendége volt, júliusban pedig a magyar főváros az úszó világbajnokságnak adott otthont – a Politico elemzése szerint Orbán Viktor így próbálja mind a nemzetközi porondon, mind a belpolitikában biztosítani népszerűségét.

A cikk szerint Orbán sikeresen kivívta a professzionális sportolói közösség elismerését. Korábban pedig a magyar miniszterelnök azt is mondta, a futball világbajnokság kivételével Budapest bármelyik nagy sportesemény megrendezésére képes.

És valóban; Orbánt és Budapest városát a vizes vb után dicsérte a Nemzetközi Úszószövetség elnöke, Julio C. Maglione is, „felejthetetlennek” nevezve a magyar emberek kedvességét.

Ugyanilyen elismerően nyilatkozott Szergej Szolovejcsik, az Európai Dzsúdó Szövetség elnöke is, aki hazánk a cselgáncs területén történő aktív részvételét méltatta, hozzátéve, hogy szövetsége minden támogatást megkapott a magyar kormánytól.

A professzionális sportba is elképesztő összegeket önt a magyar kormány a Politico szerint: A lap az Átlátszó számításaira hivatkozik, amely szerint 2020-ig összesen 32 futballstadion felújítása, vagy építése fog befejeződni, 215 milliárd forintos összértékben. Emellett, a professzionális sport támogatását Orbánék levonhatóvá tették a társasági adóból, mindezt a cikk szerint azért, hogy több pénz folyjon be a kormánytisztviselők kedvenc futballcsapatai felé.

Az írásban szó esik a Puskás Ferenc stadion újjáépítéséről, ahogyan Felcsút újonnan épült 3400 férőhelyes stadionjáról is írnak. Megkérdezték az Átlátszó fejét, Bodoky Tamást is a professzionális sportok magyar támogatásáról: szerinte ez több, mint a sport szeretete, a stadionok építése főleg politikai húzás, miután sokan éreznek nosztalgiát az 1950-es évek magyar válogatottja iránt.  Ami pedig a Puskás Ferenc Stadion újjáépítését illeti, a Politico idézi az MSZP-közeli Republikon Intézet júliusi közvélemény-kutatását, mely szerint a budapestiek 78%-a nem támogatja a stadionra irányuló beruházást.

Nem mennek el szó nélkül a Momentum NOlimpia kampánya mellett sem, amiből megállapítják, hogy az olimpiallenes aláírásgyűjtés elsöprő sikere is azt bizonyítja, hogy a magyarok nem osztják vezetőik versenysportok iránti elkötelezettségét.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2017. augusztus 30. 09:51
Hopp egy "csúsztatás": Csaba Tóth, director of strategy at the Republikon Institute. “The Nolimpia campaign by Momentum showed that there is a majority against the Olympics — and it is difficult to see why that would be different with other events,” he said. Budapesten minden mérés 50% feletti pályázati támogatást mért. Ha a gyerekeket is mérték volna még nagyobb ( aka. többség) a támogatás. Amúgy felesleges is méregetni, mert a NOB titokban úgyis megméri a támogatottságot. A vékonyvállú destruktívak a frusztráltakat használják ugródeszkának az ilyen aláírásgyűjtéssel. Jóval a pályázás ( teljes konszenzussal a Közgyűlésben) UTÁN és pár hónappal az elbírálás előtt. Ezek ilyenek.
hátakkor
2017. augusztus 30. 09:30
A Politico - magyar hangja Bodoky Tamás - nehogy kiszúrja, hogy csak Budapesten esténként 23 kőszínházban megy előadás! Hogy nem csak uszodák, pályák épülnek, hanem minden!
Szerintem
2017. augusztus 29. 17:33
A Politico hazugságokkal és szélsőséges gyűlöletkeltéssel turbózza fel Magyarország elleni lejárató tevékenységét.
Kup Lung
2017. augusztus 29. 15:45
Hogy lehet az hogy egy brüsszeli állítólagos EU média mindig negatívan ír mindenről ami itt történik ? ---- A k. életbe életbe nyugaton egy-két játékos annyiért cserél gazdát mint amennyit mi fejlesztésekre meg sportra költünk évek alatt de azon aggódik a firkász hogy itt mennyi lóvé megy el sportra. Nevetséges . --- Az olimpiát meg egy törpe kisebbség valóban sikeresen megcsáklyázta . Nem a többség ! Erről annyit hogy esélyesek lettünk volna bőven szakírók szerint . Sőt megemelte a NOB a támogatást a rendezőknek azóta annyival hogy nekünk csak a bp-i infrastruktúrát kellett volna állni .Az utakat ,tömegközlekedést . Ami elvileg esedékes úgyis nemde ? Hát ez öngól volt kedves leszavazó ballibernyák pestiek ! Ez már látszik most . A haza és a fejlődés ellenségei szavazták le hazugan a korrupció szoknyája mögé bújva .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!