Hogy a momentumosok mennyit ittak, arról Ungár arra hivatkozva nem volt hajlandó beszélni: „úrifiú vagyok”. Ungár azt is hozzátette: „az Azonnali buliján részegebb voltam, mint a Nyitás fesztiválon, és mégis, annak szép vége lett.”
Az ügy nem volna érdekes, ha az LMP-t és a Momentumot nem emlegetnék egymás lehetséges szövetségeseként, amit azonban Ungár attól tenne függővé, hogy a Momentum privatizálni akarja-e az egészségügyet, ez esetben ugyanis szerinte szó sem lehet szövetkezérésről.
Azt azért hozzátette: „Nagyon kedvelem a momentumosokat, Fekete-Győr András fölém járt a Toldy Ferenc Gimnáziumba, nagyon kedvelem őt is. Azt gondoltam, hogy a Nyitás fesztivál arról szól, hogy nyitottak vagyunk.”
A Ungár által alapított Reflektor blog azzal kommentálta az esetet: „Portálunk és blogunk alapítóját kidobták egy fesztiválról.
Rock and roll!”