Gyárfás Tamás elmondta, hogy a Büro-tagokkal többször konzultált és hangsúlyozta nekik, Magyarország egyedi módon vállalta, hogy 2021 helyett 2017-ben rendezi meg a pénteken kezdődő FINA-világbajnokságot, és ezért az ország hatalmas áldozatokat vállalt. „A csodálatos új létesítmény, a Duna Aréna nem azért épült, hogy egyszeri alkalommal adjon otthont egy vb-nek, kötelezettség, hogy a hatalmas anyagi befektetést vállaló ország, a főváros a jövőben is rangos nemzetközi eseményekkel töltse meg az új létesítményt” – nyilatkozott a FINA alelnöke.
A korábbi sportdiplomáciai erőfeszítéseknek köszönhetően az már eldőlt, hogy 2019-ben a Duna Aréna ad otthont a junior úszó vb-nek, 2020-ben pedig a vízilabda, illetve az úszó, műugró és szinkronúszó Európa-bajnokságnak.
Gyárfás Tamás kijelentette, ha nem tudja ebben a rendkívül fontos kérdésben Magyarország érdekeit képviselni, ő maga úgy ítéli meg, hogy alkalmatlan a FINA-ban viselt tisztsége további betöltésére. „Ha július 17-én nem Budapest nevét húzza elő Julio Maglione elnök a 2024-es vb házigazdájának bejelentésekor, azonnali hatállyal lemondok a nemzetközi szövetségben viselt posztomról” – fogalmazott.