Emmanuel Macron és a francia centrális nyerőtér

2017. június 11. 14:42

Macron szuperközép. Úgy tűnik, mintha megvalósította volna az ős-LMP nagy álmát Franciaországban: egyszerre marginalizálta a két nagy pártot: a jobboldali „republikánusokat” és a balközép szocialistákat.

2017. június 11. 14:42
Erőss Gábor

„Macron szuperközép. Úgy tűnik, mintha megvalósította volna az ős-LMP nagy álmát Franciaországban: egyszerre számolta fel, na jó: marginalizálta a két nagy pártot: a Sarkozy-Fillon-féle jobboldali »republikánusokat« és a balközép szocialistákat. Miközben részben bekebelezte őket. (Maga Macron is szocialista volt, míg a miniszterelnöke,Édouard Philippe a jobboldali gyűjtőpárt mérsékelt politikus hírében álló embere, eddig a nagy normandiai kikötőváros, Le Havre polgármestere volt.) (...)

A többiek sebeiket nyalogatják. A jobb sorsra érdemes, balra tolódott szocialisták történelmi vereségre készülnek, talán még frakciót sem fognak tudni alakítani; a jobboldal is felezi a képviselői számát – bár azért ez még nem a jól megérdemelt megszűnés. Jean-Luc Mélenchon pedig, úgy tűnik, nem tudott élni az eséllyel, hogy a radikális baloldalt tegye Macron ellenzékének vezető erejévé. Az elnökválasztáson szerzett 20 százaléka óta jobbára csak agresszív beszólásaival hívta fel magára a figyelmet. Neki sem biztos, hogy lesz frakciója (persze egy arányos rendszerben a most a közvéleménykutatásokban mért 12 % komoly középpárttá avatná – csak hát a francia, mint tudjuk, nem arányos; egyéni körzeteket kellene nyerni).

A zöldek összeomlottak, de még a Nemzeti Front is (persze azért annyira nem). Utóbbiak kudarcnak élték meg a 35%-ot (!), azóta egymást marják. Pedig a sikkasztási ügyükbe is belebukhattak volna. De hát, mint láttuk, ilyeneken nemigen akadnak fel a franciák. (Na jó, azért Fillon végül belebukott – de épp csak hogy). Elképzelhető, hogy nekik sem lesz frakciójuk, bár az eddigi 1-2 képviselőnél azért több csúszik be.

Vagyis alakul a centrális erőtér, francia módra.”

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2017. június 12. 13:07
A franciáknak egy új Charles de Gaulle kellene, vagy inkább egy Maximilien de Robespierre, mert nagy a baj. Persze a Kettős Mérce ujjong.
Gyéressy Károly
2017. június 12. 09:48
Ez a fasz se érti, így ír róla. A kettős mérce pöcéjében jól is van ez így.
brekker
2017. június 11. 18:30
Néhány éve Blair volt a libsik nagy reménye, aztán egyetlen "emlékezetes" cselekedete az volt, hogy beállt az ifjabb Bush mögé az iraki háborúban.
tango47
2017. június 11. 17:08
Mikor lesz az, hogy a franciák majd nem azért mennek szavazni, hogy nehogy a szélsőjobb kerüljön hatalomra, hanem azért, mert van egy jó jelöltjük? A kevésbé szar is csak szar.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!