Nincs járványveszély, nyugodtan mehetnek a zarándokok a csíksomlyói búcsúba

2017. május 31. 12:13

„Nagyobb az esélye egy lábtörésnek, mint hogy valaki elkapja a kanyarót a csíksomlyói búcsún” – fogalmazott Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke.

2017. május 31. 12:13

Hargita megyében nincs kanyarójárvány-veszély, közölte sajtóközleményében Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke. Az AGERPRES hírügynökséghez is eljuttatott közlemény szerint Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök Tar Gyöngyivel, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) vezetőjével és Urbán Erik ferences szerzetessel, a csíksomlyói búcsú egyik főszervezőjével is egyeztetett a kanyaróveszélyről. A közlemény szerint a közegészségügyi igazgatóság vezetője, Tar Gyöngyi azt mondta: a roma közösségben valóban van egy gócpont, amelyet „tematizál a média”, de „nincs szó járványról, és nincs ok a pánikra”.

Nincs járvány, a lakosság jelentős része be van oltva kanyaró ellen. Ugyanakkor a búcsú szervezésében semmilyen változást nem okoz, és különleges járványtani intézkedésekre sincs szükség” – idézi a közlemény Tar Gyöngyit. A közegészségügyi szakember hozzátette, figyelmeztetést fogalmaztak meg, hogy egy gócpont van Csíksomlyón, de nincs ok a pánikra, hiszen a roma közösségben kialakult gócpontból a 18 fertőzött gyereket kórházban kezelik, a többi gyerek pedig megkapta az oltást. Ugyanakkor a szakember felhívja a figyelmet, hogy a nagy tömegek járványtani szempontból eleve veszélyt rejtenek, de a lakosság nagy része megkapta az oltást. Akik esetében nem lehet biztosra tudni, azoknak javasolt, hogy kerüljék a nagy tömegeket – olvasható a közleményben.

Urbán Erik ferences szerzetes szerint minden évben történnek sajnálatos esetek, és azt javasolják a zarándokoknak, hogy saját felelősségre, de vegyenek részt a búcsún. „Az előkészületek zavartalanul, rendben folynak, a pünkösdi búcsúra zarándokolókat szeretettel várjuk a kegyhelyre, amely elő van készítve az előző évekhez hasonlóan a nagyszámú zarándokcsoport fogadására” – mondta a szerzetes.

Nagyobb az esélye egy lábtörésnek, mint hogy valaki elkapja a kanyarót a csíksomlyói búcsún” – idézi a közlemény Borboly Csaba megyei tanácselnököt. 

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rivulus
2017. május 31. 15:52
https://www.obiectiv.net/epidemie-de-rujeola-in-romania-23-de-judete-afectate-doi-copii-au-murit-31172.html/harta-epidemie-rujeola-romania Hiszti nélkűl és tárgyilagosan...
Ján Fortunák
2017. május 31. 13:20
Járványtani=járványügyi (legalábbis itt, ebben a szövegben). A tisztifőorvos szövegét románból fordították? Magyarul nem hiszem, hogy így mondta volna.
flesh ripper
2017. május 31. 13:14
A legjobbat kívánjuk a székelységnek! Ők a magyarság egyik legszilárdabb bástyája. (Mindeközben, Pannónia lumpenproli salakjának kiválasztottja, a hazakufár böllérsegéd, Sonkabotka, hason elvonszolja magát Brüsszelbe, felkínálja sokat próbált, rojtos ajakát Sorosnak, azaz Soros altestének.)
Lanchaster
2017. május 31. 13:08
Ez a Demokrata csíksomlyói cikke alatt jelent meg keretes közleményként "Hargita megye tiszti főorvosa eltanácsolja a szombati csíksomlyói zarándoklattól azokat a kisgyerekeket, akik még nem kaptak kanyaró elleni védőoltást, és az oltásaik ellenőrzésére kéri a zarándoklatra készülő fiatal felnőtteket. A szakember szerint azoknak a zarándokoknak, akiket kétszer oltottak be kanyaró ellen, nincs okuk aggódni. Hozzátette, Magyarországon 1978-tól vezették be a teljes védettséget biztosító második oltást. Romániában a betegség tavaly februári megjelenése óta immár 6434 kanyarós megbetegedést és 27 ennek tulajdonítható halálesetet regisztráltak. Hargita megye a kevéssé fertőzött megyék között szerepel a statisztikában, itt 35 megbetegedést regisztráltak. A megbetegedetteket már beoltották, jelenleg kórházban kezelik őket, de megtörténhet, hogy a környezetükben olyanok élnek, akik már fertőznek, de még nem mutatják a betegség tüneteit."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!