A közlemény szerint a védő egyebek között azzal érvelt, hogy a „vádlott tévedésben volt a lőfegyver kapcsán”. A törvényszék viszont megállapította: okiratok bizonyítják, hogy például sportmaroklőfegyverre szóló engedélyt kapott és lövészegyesület igazolt tagja volt. Így a törvényszék szerint a vádlott „nyilvánvalóan tisztában volt azzal, hogy az általa használt fegyver lőfegyver”.
Nem volt teljesen beszámítható
A törvényszék megállapította továbbá, hogy a vádlott „cselekménye kihívóan közösségellenes, a társadalmi normákkal tudatosan szembehelyezkedő, provokatív és erőszakos jellegű volt”. Ezt azzal indokolták, hogy „Budapest egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontjában az éjszakai órákban is jelentős forgalom mellett követte el a bűncselekményt”, több mint ötvenen észlelték a történteket, a fokozott rendőri jelenlét, a magasabb rendőri beosztású vezetők helyszínre érkezése, a vádlott felkutatására tett azonnali intézkedések, a média- és közérdeklődés alapján le lehetett vonni azt a következtetést, hogy a nyilvános helyen fegyverből leadott lövések a köznyugalmat súlyosan megzavarták. Ezért a törvényszék kiegészítette a fegyveresen elkövetett garázdaság minősítését további minősítő körülménnyel.
Súlyosító körülményként értékelték a hasonló bűncselekmények elszaporodottságát is, azt, hogy a vádlott a bűncselekményt az ellene emberölés előkészülete miatt folyamatban lévő eljárás alatt követte el. Súlyosító körülmény volt az is, hogy ezen eljárás alatt más bűncselekmények miatt újabb büntetőügy indult a vádlott ellen. A súlyosabb végrehajtási fokozatot, a börtönbüntetés fegyházfokozatra súlyosítását is ezzel indokolta a törvényszék.
Ugyanakkor enyhítő körülményként értékelték a vádlott „beszámítási képességének enyhe fokú korlátozottságát és egyéb betegségét”. A másodfokú bíróság a büntetés enyhítését ezen enyhítő körülményekkel és részben az időmúlással indokolta. Hozzátette, hogy emiatt nem volt lehetőség az ügyészi indítvány szerinti büntetés súlyosítására – olvasható a közleményben. A vádlott házi őrizete megszűnt. Az ítélet jogerős.