Palkovics: Egyre többet fordít a kormány az oktatásra

2017. január 31. 12:50

Palkovics László oktatási államtitkár sajtótájékoztatóján elmondta: ebben az évben folytatódik az oktatásban dolgozók béremelése, szeptembertől a köznevelésben és a felsőoktatásban egyaránt nőnek a keresetek. Elmondása szerint összességében is jelentősen nőttek az oktatásra fordított források.

2017. január 31. 12:50

Jelentősen nőttek az oktatásra fordított források: ezek összege 2015-ben 1800 milliárd forint körül volt, tavaly már elérte a 2000 milliárdot – közölte Palkovics László oktatási államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Palkovics László elmondta: ebben az évben folytatódik az oktatásban dolgozók béremelése, szeptembertől a köznevelésben és a felsőoktatásban egyaránt nőnek a keresetek. A pedagógusok további 38,4 milliárdos többletre számíthatnak. A felsőoktatás területén egy újabb fázison is dolgoznak, és figyelembe veszik a Magyar Rektori Konferencia és a felsőoktatási szakszervezet elképzeléseit is – tette hozzá.

Az oktatási államtitkár kitért arra is, hogy az iskolafenntartó átalakítása sikeresen lezárult, 58 tankerületi központban működik a fenntartás és a finanszírozás. Hozzátette: a köznevelési kerekasztal folytatja tevékenységét, bár jogilag más formában. Kifejtette: külső szereplőket nem zárnak ki, az egyes csoportok eldönthetik, kik képviseljék majd őket, kiket delegálnak. Kiemelte: a szakszervezet sztrájkbizottságával is folytatódnak az egyeztetések

Palkovics László kitért arra, hogy megkezdődött az iskolák digitális átalakítása, erre 34 milliárd forintot költenek. A gyerekek és a tanárok digitális kompetenciáit is erősíteni kell, erre egy sor program indul – jelezte. A PISA-jelentésről az államtitkár azt mondta, a dokumentum hamarosan a kormány elél kerül. Cáfolta, hogy bármiféle szegregációra készülnének. A jelentés azt tartalmazza, hogy a különböző képességű gyerekeket, az igényeiknek megfelelően, eltérő módon oktassák. Az a cél, hogy a tudást, amit az iskolában megszereznek, tudják is alkalmazni – hangsúlyozta Palkovics László.

A Tanítanék mozgalom kedden lejáró ultimátumáról – amelyben többek között a miniszter távozását, önálló oktatási tárca létrehozását követelik – azt mondta: a kormány szerkezetét nem tüntetéseken és nem politikai szervezetek határozzák meg, azt pedig, hogy a miniszter mondjon le, szintén nem szeretné értelmezni. Nem nagyon lehet az oktatást különböző demonstrációk alapján alakítani – fogalmazott. A mozgalom kockás könyvéről azt mondta, az egyrészt tartalmaz olyan korábbi oktatási elképzeléseket, amelyek már megbuktak, márpedig ami egyszer nem vált be, azzal nem érdemes foglalkozni. Palkovics László megjegyezte: a javaslatok egy részét a köznevelési kerekasztal már megfogalmazta. Mint mondta, a kerekasztal, a minisztérium dolgozik, míg mások tüntetnek, s nem biztos, hogy az utóbbi a jó megoldás.

Kérdésre a veronai buszbaleset ügyében várható lépésekről azt mondta: az ilyen típusú balesetek jelentős része az éjszakai órákban történik, ezért szeretnék, ha például ilyenkor nem közlekednének a buszok. Ennek lesz költségnövelő hatása, de például egy 160-170 ezer forintos, egyhetes franciaországi sítábor költségeihez képest plusz ötezer forint már nem jelentős tétel – érvelt. Arról, hogy esetleg ennek költségeit központilag támogatnák-e, azt mondta: egy síkirándulás nem az iskolai program része, és nem kötelező ilyet szervezni. Egyértelműsíteni kell azt is – tette hozzá Palkovics László –, ki az ilyen kirándulások szervezője.

(MTI)

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. január 31. 23:15
Szanalmas dilettans faszkalapok jeseben az oktatas. Nem valtozott semmi, sot szarabb lett. Szakkorok szunnek meg idiota adminisztracio miatt pl. Ez a kozpontositott baromsag total szetcseszi az oktatast. Hat honnan a faszbol tudhatna rgy seggnyalo fideszes irodista Pesten, mi kell egy borsodivankai sulinak?? Majmok. Es ez a fasz meg a pisa-eredmenyt magyarazza valami boduletes baromsaggal. A jovonket assa el ez a tanyernyalo siserehad.
KannibálTatárÚr
2017. január 31. 16:33
Dolgozni kellene többet.
Potymog
2017. január 31. 14:36
"ebben az évben folytatódik az oktatásban dolgozók béremelése, szeptembertől a köznevelésben és a felsőoktatásban egyaránt nőnek a keresetek." A felsőoktatásban oktatók béremelése egyenlőre sajnos nem sokat ér. Nevetséges, hogy egy egyetemi oktató jobban jár anyagilag, ha kimegy a németekhez ápolónak, vagy betanul hegesztőnek, mint ha itthon marad :(
Pinter68
2017. január 31. 14:27
A kormány úgy viselkedik oktatásügyben, mint egy nehéz felfogású értelmi fogyatékos. Bármennyiszer is mondták már el a pedagógusok, hogy NEM a pénzzel és a bérekkel van a legégetőbb gond, hanem a túlzott központosítással és az oktatói autonómia drasztikus megnyirbálásával, a kormány nem tudja vagy nem hajlandó megérteni. Csak hajtogatják a magukét mint az idióták és egyszerűen képtelenek más álláspontot elfogadni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!