Orosz vállalatokat is meghívott a 3-as metró felújítására kiírt tenderre Szijjártó

2017. január 24. 14:37

A külgazdasági és külügyminiszter szerint hamarosan biztonságtechnikai tendert, valamint az északi és a déli szakasz korszerűsítésére vonatkozó pályázatot fognak kiírni, amelyre minden érdeklődő orosz céget szívesen látnak.

2017. január 24. 14:37

Meghívta az orosz vállalatokat a budapesti 3-as metró további korszerűsítésére kiírt és jövőbeni magyar állami tenderekre Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – közölte honlapján az orosz ipari és közlekedési tárca. Szijjártó ezt hétfőn jelentette be, amikor Moszkvában találkozott Gyenyisz Manturov ipari és kereskedelmi miniszterrel.

A tájékoztatás szerint a magyar tárcavezető jelezte, hogy eddig a 3-as metró déli szakaszán elvégzendő munkálatokra írtak ki állami pályázatot. Szijjártó szerint hamarosan biztonságtechnikai tendert, valamint az északi és a déli szakasz korszerűsítésére vonatkozó pályázatot fognak kiírni, amelyre minden érdeklődő orosz céget szívesen látnak.

Az orosz minisztérium közleménye szerint a két tárcavezető egyebek között a járműipari gépgyártás, a gyógyszeripar, a polgári légiközlekedés és a haditechnika területén való együttműködésről folytatott eszmecserét.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a budapesti metrónak az orosz Metrovagonmas Nyrt. által felújított szerelvényei sikeresen vizsgáztak és megkapták az EU üzemeltetési típusengedélyét, amit más uniós országokban is fel lehet majd használni. 

A tárgyaláson Manturov Vlagyimir Putyin elnökhöz és az orosz kormány több más tagjához hasonlóan részvétét fejezte ki az észak-olaszországi magyar buszbaleset miatt. (MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. január 24. 15:21
Miért ne tennék?
még fokozza
2017. január 24. 15:10
Biztosan jó lesz. Kár, hogy nem hosszabb és a felszínen a Váci utat teljesen leszűkítik a beleépült irodaházak. Amúgy kiderítettem egy összeesküvést. Minél kevesebb a lakosság, annál több a dugó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!