Hámori Luca kőkemény üzenetet küldött Imane Helifnek: ha rajta múlna, újra megküzdenének

„Egyáltalán nem tartok tőle” – mondta a párizsi olimpia 5. helyezettje.

A 2024-es budapesti olimpiai pályázat alelnöke, turizmusért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott: sportolókkal, klubvezetőkkel, szakemberekkel, sportdiplomatákkal, támogatókkal, politikusokkal egyeztetett arról, hogy elindul a Magyar Úszó Szövetség elnöki posztjáért. Bienerth Gusztáv a Ferencváros jelöltje lesz.
Bienerth Gusztáv pályázik a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöki posztjára. A sportdiplomata, menedzser a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy a Ferencváros jelöltje lesz a januári közgyűlésen, amelyre Gyárfás Tamás lemondása miatt kerül sor. A 2024-es budapesti olimpiai pályázat alelnöke, turizmusért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott: sportolókkal, klubvezetőkkel, szakemberekkel, sportdiplomatákkal, támogatókkal, politikusokkal egyeztetett arról, hogy indul a posztért.
„Akik követték a ténykedésemet a magyar sport háza táján, azokat talán nem éri meglepetésként, hogy most, hogy az elnök lemondott, jelentkezem, ha nem is a posztért, de a feladatért, amelyet az úszószövetség vezetése jelent. Ez a rendkívül izgalmas feladat szorosan összefügg az eddigi tevékenységemmel, a magyar turizmus és a 2024-es olimpiai pályázat ügyével” – nyilatkozott Bienerth Gusztáv.(MTI)