Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Az LMP szóvivője szerint teljes gazdasági irányváltásra van szükség.
Teljes gazdasági irányváltást sürget az LMP, mert a kormány a jelenlegi politikájával szerintük „falnak vezette az országot”. Gál József, az ellenzéki párt szóvivője a szükséges intézkedések közé sorolta a minimálbér szintjének megemelését úgy, hogy az meghaladja a létminimumét. Hangsúlyozta: senki sem dolgozhat kevesebbért, mint amennyiből meg lehet élni.
Ugyancsak szorgalmazta az egykulcsos személyi jövedelemadó rendszerének eltörlését, ami minden társadalmi réteg számára bérnövekedést eredményezne – mondta, de a fejlesztési források „kitalicskázását is le kell állítani” – jelentette ki. „Nem beszélhetünk versenyképességről akkor, amikor a haveroknak juttatják az uniós forrásokat” – fűzte hozzá.

Az LMP a gazdasági fordulat részeként jelentősen növelné az oktatás forrásait is, a mostani ugyanis csak „a szalagok mellett éhbérért dolgozók” képzését tűzte célul szerintük. Kudarcot vallott a közfoglalkoztatás is, az nem ösztönzi munkakeresésre az embereket, de szegénységbe is zárja őket – fogalmazott Gál József.
A politikus emlékeztetett: Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten maga is elismerte, hogy megbukott az a politika, amely az alacsony bérekre alapozta az ország versenyképességét.
(MTI)