Veszélyben a 13. havi nyugdíj! Rémes, Magyar Péter tényleg mindent elvenne az idős emberektől?
Petschnig Mária Zita Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi tanácsadója volt.
Gyurcsány Ferenc csütörtökön megvétózta a Balpárt és a Liberálisok további részvételét a baloldali előválasztásról szóló tárgyalásokon. Pártja, a Demokratikus Koalíció nem hajlandó elárulni lapunknak, miért.
Mint azt a Mandineren megírtuk, Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője szerint erősen valószínű, hogy Gyurcsány Ferenc valójában azért vétózta meg pártjának további részvételét a baloldali előválasztási tárgyalásokon, mert Fodor Gábor nem akart beülni a DK frakciójába 2014-ben, az Orbán-rendszer legitimálása a kvótanépszavazási kampányban az igen szavazatra való buzdítás által csak ürügy Gyurcsány szemében.
A Mandiner már csütörtökön el próbálta érni telefonon Gréczy Zsoltot, a Demokratikus Koalíció szóvivőjét, hogy megtudjuk, pontosan miért vétózott pártjának elnöke, ez azonban nem jött össze. Ezért ezt az öt kérdést tettük fel a pártnak írásban:
1. Miért vétózta meg a DK a Liberálisokkal való további tárgyalást?
2. Miért vétózta meg a DK a Balpárttal való további tárgyalást?
3. Bősz Anett liberális ügyvivő szerint valószínű, hogy Gyurcsány Ferenc azért vétózta meg az MLP-vel való együttműködést, mert Fodor Gábor 2014-ben nem ült be a DK frakciójából. Mi igaz ebből, és tényleg ez-e a vétó valódi oka?
4. Kikkel tud elképzelni együttműködést a Demokratikus Koalíció?
5. El tud-e képzelni a DK egy esetleges együttműködést a Jobbikkal Orbán leváltására?
Írásban feltett kérdéseinkre végül pénteken válaszolt a Gyurcsány-párt.
„A tárgyalóasztalnál ülő demokratikus ellenzéki pártok közös megállapodása értelmében a DK – a többi párttal egyetemben – semmilyen formában nem kommentálja az együttműködési tárgyalásokat. A demokratikus ellenzék közös felelőssége, hogy ezeken a tárgyalásokon ne lerombolja, hanem megteremtse az Orbán-kormány leváltásának lehetőségét, ezért csak a tárgyalások végeztével, azok eredményével fogunk az emberek elé állni.”
Forrásaink szerint a Liberálisok megvétózásának oka, hogy Gyurcsány Ferenc nem tartja eléggé ellenzékinek a kvótanépszavazáson való részvétel mellett kampányoló pártot.