„A térdem rendben van, várom a lehetőséget, de egyszerre csak 11-en lehetnek a pályán” – mondta Elek, aki egyetlen válogatottbeli gólját éppen a legutóbbi, 2011-ben játszott Izland elleni találkozón szerezte. Arra a meccsre úgy emlékezett vissza, hogy akkor sokan értetlenkedtek, miért ilyen gyenge ellenfelet választottak a svédekre való felkészülés során. Megjegyezte, a 4-0-s győzelem óta nagyot fordult a világ.
Elek szerint szombaton az lesz a legfontosabb, hogy ne vegyék át a szigetországiak stílusát. Egyúttal úgy vélte, sokkal kellemetlenebb ellenfél lesz Izland, mint Ausztria volt és Portugália lesz. Hozzátette, felkészülésben nincs különbség a csapatok között, minden ugyanúgy zajlik, mint az előző találkozó esetében. „Nem kell számolgatni, ha nyerünk, továbbjutunk” – jelentette ki a Diósgyőri VTK középpályása.
A találkozó szombaton 18 órakor az orosz Szergej Karaszjov sípjelére kezdődik a marseille-i Vélodrome Stadionban, amelynek gyepszőnyege annyira rossz állapotban van, hogy a szokásoktól eltérően pénteken egyik válogatott sem edzhet rajta. A magyarok győzelemmel bebiztosíthatják nyolcaddöntőbe jutásukat. Négy nappal később Portugáliával játsszák utolsó csoportmeccsüket Lyonban.