Üzletszerűen és bűnszervezet tagjaiként elkövetett költségvetési csalás miatt előzetes letartóztatásba került nyolc ember, akik egymilliárd forint kárt okoztak azzal, hogy sem adót, sem járulékokat nem fizettek biztonsági őrzéssel és munkaerő-közvetítéssel foglalkozó szervezetük után - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.
Fenyvesi Lili közölte: a győri házaspár irányításával működő bűnszervezet a csaláshoz egy piramis jellegű céghálózatot épített ki. Az alkalmazottakat papíron alvállalkozóként feltüntetett, főként szlovák ügyvezetők nevén lévő stróman cégekhez jelentették be. A cégeket eltüntették, mielőtt adó-és járulék-, valamint áfafizetési kötelezettségüknek eleget tettek volna.