Az elfogadott adómódosítások könnyebbé teszik a családok megélhetését, a kormány számításai szerint egy átlagos, kétgyermekes, négytagú család adófizetése 85 ezer forinttal csökken 2017-ben - mondta a miniszter. Jövőre mintegy egymilliárd forint többlet marad a kisgyermekes családoknál azáltal, hogy kiterjesztik az adómentességet a bölcsődei és óvodai szolgáltatások térítési díjaira.
Varga Mihály szavai szerint az elmúlt tíz év legnagyobb forgalmiadó-csökkentését hajtották végre: a parlament döntése következtében jelentősen csökkenni fog a baromfihús, a tojás és a tej áfája, emellett jövőre csökkenni fog a éttermi szolgáltatások, továbbá az internetszolgáltatás áfájának mértéke is.
A miniszter szerint nem éri meg trükközni a cafeteriával
A parlament által elfogadott adótörvényekkel kedvezően változnak a cafeteria-szabályok a nemzetgazdasági miniszter szerint, aki a parlamenti szavazást követő sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a munkaadóknak nem érdemes trükközniük. Varga Mihály felidézte, hogy a parlament a kormány javaslatát hagyta jóvá: a béren kívüli juttatásból 100 ezer forintot készpénzben adómentesen nyújthat a munkáltató, a többit SZÉP-kártyára utalhatja.
A miniszter jó kompromisszumnak nevezte az elfogadott szabályokat, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a munkaadóknak nem érdemes trükközni a cafeteria 100 ezres, készpénzes részével, nem érdemes azt beépíteniük a bérbe. Az adóhivatal formanyomtatványán kell ugyanis nyilatkozniuk arról, ha jövedelemcsökkenés volt a cégnél, amelyet a NAV ellenőrizni fog – tette hozzá.